Barion Pixel

3 súlyosan környezetszennyező divatjelenség

A divatipar bevett módszerei és eszközei több módon és szinten károsítják környezetünket, mint azt elsőre gondolnánk. Egy-egy változásért kiáltó helyzet nem ritkán valami olyasmihez kapcsolódik, ami mára szerves része lett a mindennapi életünknek. Az alábbi 3 példa rávilágít arra, hogy sürgősen változtatnunk kell a divatról, mi több, az öltözködésünkről való gondolkodásunkon – és persze a…

Nem tanácsos mormotát enni

Mongóliában a helyi hatóság 22 elpusztult mormotát talált Hovd tartományban egy autó csomagtartójában. A tetemeket laboratóriumi tesztnek vetik alá, hogy kiderítsék, valóban bubópestissel fertőzöttek-e.

Vírus gyilkolja a mongol tatárantilopokat

Egy járvány kitörése miatt a kihalás veszélye fenyegeti a már most is veszélyeztetett tatárantilopot Mongóliában, ahol több ezer állat pusztult el. Az antiloppusztulás hátterében az úgynevezett kiskérődzők pestise (PPR) áll, amely a szarvasmarhákról a közös legelő révén kerül át a szajgának (Saiga tatarica) is nevezett ritka fajra.

Nem árucikk a mongol kerecsensólyom

A mongol kormány 2013 január 12-ei ülésén öt évre felfüggesztette a kerecsensólymok exportját azért, hogy „biztosítsák a mongol nép történelmében és kultúrájában fontos helyet elfoglaló faj állományának növekedését, és egyúttal felhívják a nyilvánosság figyelmét a kerecsensólyom ökológiai rendszerekben betöltött szerepének fontosságára”.

Dzsingisz kán és az éghajlatváltozás

Amerikai kutatók Mongóliában azt állították, hogy a csapadékosabbra váltó éghajlat segíthette Dzsingisz kán hódításait. A kán – eredeti nevén Temüdzsin – mongol nagykán és katonai vezető volt 1162 és 1227 között; ő egyesítette a mongol törzseket és alapította meg a Mongol Birodalmat.

Ázsiai vadlovak újra Mongóliában

Az ázsiai vadló (Przevalszki-ló, Equus ferus przewalskii vagy Equus caballus przewalskii) néhány egyedét visszatelepíti természetes élőhelyére Mongóliába a Prágai Állatkert, amely a programra 3,5 millió koronát (39 millió forintot) kapott a Cseh Fejlesztési Ügynökségtől.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.