Mi hasznuk van a társadalomtudományoknak? Teszi fel a kérdést a Nekem a tudomány című, a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulójára készített sorozat egyik hosszabb epizódjában Boda Zsolt politológus, az MTA doktora. A kisfilmből nem csupán az derül ki, hogy milyen feladatai vannak napjainkban a társadalomkutatóknak, hanem az is, hogy milyen sok területen tudnak segíteni…
MTA
Életének 100. évében elhunyt Borsos Olga, a híres orchidea-kutató
Szabó Lászlóné Dr. Borsos Olga 100 éves korában megtért az égi teremtőnkhöz. Végső nyugalomra helyezése március 13-án volt a Farkasréti temetőben. Évtizedeken keresztül volt az ELTE oktatója, kutatója és a Füvészkertben működő MTA-kutatócsoport munkatársa. Egy orchidea faj, a dactylorchiza maculata varietas Olgae róla kapta a nevét.
Kegyelemdöfés a lassú szenvedésre ítélt magyar tudománynak
„Oda lettünk dobva olyan ambíciókkal rendelkező menedzsmentnek és politikai kormányzásnak, ahol az autonómiát mint szót nem szeretik és nem ismerik”. Autonómiájuk további csorbulásától, a beígért pénzeső elmaradásától tartanak az ismét átalakítás elé néző kutatóhálózatban dolgozó tudósok.
Kihirdették a törvényt, ami miatt az MTA elherdálta ingatlanvagyonát
A köztársasági elnök aláírását követően a Magyar Közlöny december 30-i számában megjelent a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatról szóló törvény, valamint az ahhoz kapcsolódó, a HUN-REN emelkedő finanszírozását biztosító kormányhatározat.
Az MTA Közgyűlése támogatta az akadémiai ingatlanvagyon eladását
A Magyar Tudományos Akadémia 198., rendkívüli közgyűlése 182 igen szavazattal, 141 ellenében elfogadta az MTA Elnökségének előterjesztését arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia eladja a kutatóhálózat által használt vagyonelemeit a magyar államnak 80 milliárd forint ellentételezésért azzal a céllal, hogy ezen ingatlanok maradéktalanul az azokat jelenleg is használó kutatóhálózat tulajdonába kerüljenek.
MTA vezetői sajtótájékoztató
Freund Tamás, az MTA elnöke 2024. december 11-én 10.00 órára rendkívüli közgyűlést hívott össze abból a célból, hogy az Akadémia a Köztestület legfőbb döntéshozó szervének egyetértésével zárhassa le a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat irányítása alá tartozó kutatóhelyek elhelyezését és a kutatási hálózat működtetését szolgáló, a kutatóhelyek törvény alapján ingyenes használatában lévő akadémiai vagyonelemek értékesítésének feltételeiről…
Mesterséges intelligencia a hazai ökológiában és természetvédelemben: adatok és algoritmusok
Napjainkban a földi bioszféra hatalmas nyomás alatt áll. Hogyan segíthet korunk egyik jelentős innovációja, a mesterséges intelligencia a természetvédelem és az ökológia területén?
Négymilliárd év után újra megszülethet az élet a Földön – magyar akadémikus vezeti a kutatási projektet
Szathmáry Eörs evolúcióbiológus, az MTA rendes tagja 3 külföldi kutatótársával azt vállalta az Európai Kutatási Tanács legrangosabb pályázatának elnyerésével, hogy kémiai molekulákból kiindulva 6 év alatt életet teremtenek a laboratóriumban. Ez a MiniLife projekt, amelynek sikere esetén egy tápoldattal teli tartályban mikroszkopikus golyócskák úszkálnak, növekednek és osztódnak majd.
Brutálisan sok mikroműanyag van szennyvízeinkben
A szennyvíztisztító telepek annak ellenére távolítják el nagy hatékonysággal a mikroműanyagokat, hogy nem tervezték azokat ilyen problémák megoldására – derült ki több hazai szennyvíztisztító telep felméréséből. Kiemelten fontos a lakosság hozzájárulása a mikroműanyag szennyezés megelőzéséhez.
Hallásromlással fenyegeti gyermekeinket a zenés rendezvények többsége
Visszafordíthatatlan hallásromlással fenyegeti a gyermekeket a nagy hangerejű zene a különböző rendezvényeken, koncerteken, mozikban, színházakban. A szakma törvényi szabályozást sürget. Sajtótájékoztató és miniszimpózium a Magyar Zene Házában a hang világnapján.