Hírek
Hogyan került egy fiatal magyar botanikus Kuba, Mexikó és Kelet-Afrika isten háta mögötti vidékeire, és milyen kutatásokat végzett ott, ahol előtte nemhogy kutató, de még ember sem nagyon járt? Egyebek mellett ez is kiderül az MTA interjúsorozat újabb részéből, amelyben Borhidi Attila akadémikus idézte fel élete és kutatói pályája legemlékezetesebb állomásait.
Hírek
Hírháttér sorozatunk 9. részének témái: 2035—től búcsút inthetünk Európában a dízel és benzinmotoroknak. Energiahatékonysági beruházásokkal a földgázimport csökkentéséért, miközben lakásaink 60 %-át túlfűtjük. Betiltja a kamu bolygómentő marketinget Franciaország. A pálmaolaj fogyasztás etikai kérdés is. Már mentes, fairtrade, bio és vegán termékeket is kereshetünk a Tudatos Vásárló mobil appal. Naptej teszt és fogyasztóvédelmi kérdőjelek.
Hírek
Budapest hőhullámokkal szembeni sérülékenységének feltárását, az inváziós pontyfélék ikrájának vándorló vízimadarak általi terjedésére vonatkozó kísérletes bizonyítékot, valamint a részvénybefektetőknek az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival kapcsolatos viszonyát vizsgálta az a három fiatal kutató, aki az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság javaslatára, pályázatával elnyerte az akadémiai elismerést.
Hírek
Jordán Ferenc a Tihanyban található Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) igazgatója volt 2019 és 2020 között. Az ellentmondásos megítélésű biológus kirúgásához nagyban hozzájárult, hogy nem félt a konfrontációktól, és nyíltan felszólalt a tó körbebetonozása ellen.
Programok
A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) fontosnak tartja a hiteles és színvonalas ismeretterjesztés előmozdítását a társadalom minél szélesebb rétegei felé, továbbá a küzdelmet a kártékony áltudományos tévhitek térnyerése ellen.
Hírek
A tudományünnepi rendezvény előadói az éghajlati változásokról, a fenntarthatóság jogi és politikai kihívásairól, a klímaváltozás és a növényi inváziók beporzókra gyakorolt hatásairól, valamint a klímaváltozás és az agrárium viszonyában globálisan megjelenő kölcsönhatásokról beszéltek az MTA Székházban rendezett tanácskozáson.
Sajtótájékoztatók
Nagy tavainkat érintő aktuális kérdésekről tudományos előadói napot szervez 2021. december 8-án az MTA Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete.
Hírek
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Prof. Dr. Kárpáti László, a természetvédelemhez kapcsolódó tudományos kutatások kiemelkedő szakembere, a Fertő-Hanság Nemzeti Park alapító igazgatója, a Soproni Egyetem címzetes egyetemi tanára, Ászár és Sarród községek, Sopron Megyei Jogú Város díszpolgára, méltósággal viselt hosszan tartó súlyos betegség után, 2021. június 27-én átadta lelkét a Teremtőnek.
Hírek
Nemrégiben a Norvég Tudományos Akadémia külső tagjává választotta Szathmáry Eörsöt, aki éppen a változások viharain navigálja keresztül a rábízott Ökológiai Kutatóközpontot. Mindeközben arra is maradt energiája, hogy belevágja akadémikusi fejszéjét a fenntartható fejlődés nagy fájába. Az mta.hu interjúja nordikus gondolkodásról, fájdalmas búcsúról és egy bizottságról, amely próbálja együttműködésre invitálni az emberiség jobbik énjét.
Hírek
Életének 75. évében, 2021. március 28-án elhunyt Papp László, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus. Most a régi Magyar Tudományos Akadémia-Magyar Természettudományi Múzeum Állatökológiai Kutatócsoport (1996-2012) tagjai emlékeznek egykori főnökükre, Papp Lacira – kizárólag itt a greenfon.