Elhunyt Papp László biológus, az MTA rendes tagja

2021. március 29.

Hírek

Életének 75. évében, 2021. március 28-án elhunyt Papp László, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas magyar biológus, zoológus, entomológus. Fő kutatási területe voltak a kétszárnyúak (Diptera) imágóinak, lárváinak alaktana, a legyek rendszertana, a repülő rovarok (elsősorban a legyek) közösségszerkezete és társulásszerveződése, valamint a ritkán előforduló rovarfajok tanulmányozási és védelmi módszereinek vizsgálata.

Elhunyt Bíró Péter hidrobiológus, akadémikus

2021. március 27.

Hírek

Életének 78. évében, 2021. március 25-én elhunyt Bíró Péter, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a hazai és nemzetközi hidrológia kiemelkedő tudósa, kutató professor emeritus, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet egykori igazgatója, az MTA Veszprémi Területi Bizottságának egykori elnöke. Kutatásai kiterjedtek az ichthiológia (halkutatás), a táplálék- és táplálkozásbiológia, a populációdinamika, valamint a halállományok kezelésének területére.

Megalakult az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság

2021. február 22.

Hírek

Megtartotta alakuló ülését a Magyar Tudományos Akadémia elnöke által életre hívott Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottság (FFEB). Freund Tamás, az MTA elnöke előzetesen Szathmáry Eörsöt kérte fel a Bizottság elnöki tisztségére, majd az új FFEB elnökének javaslatára kérte fel a Bizottság tagjait.

Orbáni tudománypolitika: menesztik a Balaton-rombolásról beszélő tókutató intézet vezetőjét

2020. december 7.

Hírek

„Egyre több pénz van arra, hogy agymosott lakájtudósok megrendelt eredményeket szállítsanak a hatalom számára. Mesterséges intézetekbe áramlanak források, ahol megbízható emberek költik a pénzt. Bármire, csak ne kérdezzenek vissza.” A Balatoni Limnológiai Intézetet egyelőre még vezető Jordán Ferenccel a Válaszonline beszélgetett hazugságokról, kiöregedett, szakmailag kérdéses akadémikusokról, öngyilkos tudománypolitikáról, „nemzeti tudományról”, betonozásról, NER vitorlás érdekkörről.

5G: barát vagy ellenség?

2020. november 24.

Hírek

A napjainkban kiépülő 5G mobilhálózatokról kevés a megbízható és elérhető információ. Sokan páratlan technológiai lehetőségeket látnak benne, mások eddig ismeretlen egészségügyi hatásoktól tartanak. A Magyar Tudományos Akadémia ezért egy ad hoc szakértői bizottságot hozott létre, hogy a tudomány eszközeivel vizsgálja meg, van-e alapja a félelmeknek.

Klímaváltozás és Magyarország

Kiadványok

A Magyar Tudományos Akadémia gondozásában 2020. július 20.-án ismeretterjesztő kötet jelent meg Klímaváltozás és Magyarország címmel. A kötetben különböző tudományterületek képviselőinek előadásainak szövegei olvashatók Szathmáry Örs akadémikus szerkesztésében.

Az idei Akadémiai Újságírói Díj Albert Valériáé

2020. május 4.

Hírek

A hagyományok szerint idén is a közgyűlés első napján  – azaz ma – adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA Elnöksége a tudomány népszerűsítése érdekében kifejtett eredményes újságírói tevékenysége elismeréseként Akadémiai Újságírói Díjban 2020-ban Albert Valériát részesítette.

A Magyar Tudományos Akadémia is kiállt a Magyar Természettudományi Múzeum maradása mellett

2020. január 29.

Hírek

Súlyos aggályát fejezte ki a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Magyar Természettudományi Múzeum tervezett elköltöztetésével kapcsolatban. Egyhangúlag foglalt állást a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége: a Magyar Természettudományi Múzeumnak Budapesten kellene maradnia. Az Elnökség ugyanakkor támogatta korszerű vidéki tudományos kiállítások létrehozásának szándékát.

Tudománykommunikációs workshop

2020. február 05. - 2020. február 05.

Helyszín: MTA székház Felolvasóterem

Programok

Az MTA Kommunikációs Főosztálya és a Fiatal Kutatók Akadémiája egy közös Tudománykommunikációs workshopot rendez 2020. február 5-én, szerdán 10 30-14 00 között az MTA Székházának Felolvasótermében.