MTVSZ: 30 év, 30 arc, 30 történet

2019. november 22.

Hírek

2019-ben lett 30 éves a Magyar Természetvédők Szövetsége. Három évtized alatt a világ sokat változott. A problémákat egyre inkább érezzük már a saját életünkben is. Egyre többen, egyre hangosabban beszélnek a változás szükségességéről. Harminc év alatt sokat elértünk, de mégis keveset. A valódi okokat érintő változás még várat magára. A harminc évből tanulni is lehet… Tovább »

Egy övezet, egy út – ki és hova jut?

2019. november 26.

Helyszín: Budapest IX., Vendel u. 11.

Sajtótájékoztatók

A Magyar Természetvédők Szövetsége szeretettel meghívja Önt, illetve a Szerkesztőség képviselőjét „Egy övezet, egy út – ki és hova jut? Konferencia a kínai befektetések lehetőségeiről és kockázatairól” című sajtónyilvános rendezvényére.

Budapesten jártak a közösségi energia európai szakértői

2019. november 15.

Hírek

A Magyar Természetvédők Szövetsége a héten Budapesten látta vendégül a közösségi energia európai szakértőit. A tegnapi országos fórumon az MTVSZ a szakértőkkel együtt egyértelmű üzenetet fogalmazott meg a fórumon résztvevő energiaminisztérium (ITM) felé: a megújuló energia termelés-felhasználás hazai fejlesztéséhez, az energiaátmenethez szükség van itthon is a közösségi megújuló energia kezdeményezésekre; a lakosok, közösségek, önkormányzatok aktív… Tovább »

EU-Kanada szabadkereskedelmi egyezmény: nem kellene elsietni a ratifikálást

2019. november 14.

Hírek

A kormány (külgazdasági és külügyminiszter) 2019. november 12-én beterjesztette az Országgyűlés elé a T/7999 számú “Az egyrészről Kanada, másrészről az Európai Unió és tagállamai között az Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (Comprehensive Economic and Trade Agreement – CETA) kihirdetéséről” szóló törvényjavaslatot. A CETA ratifikálással kapcsolatban véleményünk szerint teljesen indokolatlan a ratifikálási folyamat siettetése, különösen annak… Tovább »

A szénkivezetés hősei

Kiadványok

A következő évtizedben elkerülhetetlenné válik Európában a szénkivezetés, vagy más néven a szénrégiók társadalmilag igazságos gazdasági átmenete, szerkezetváltása (just transition), azaz a szénalapú áram- és hőtermelés, lakossági széntüzelés és az ezekhez kapcsolódó szénbányászat fokozatos leállítása és tiszta gazdaságra való átállása. Azonban néhány közép- és kelet-európai kormány egyelőre ellenáll vagy halogatja a folyamatot. Azzal érvelnek, hogy… Tovább »

Szennyező szenek – Miért fontos a teljes szénkivezetés?

2019. november 13.

Hírek

A szénkivezetés, azaz a szénalapú áram- és hőtermelés, lakossági széntüzelés és a kapcsolódó szénbányászat fokozatos leállítása, a tiszta gazdaságra való átállás elkerülhetetlen és gazdaságilag is indokolt régiónkban és az uniós tagállamokban. Világos, és környezetbarát álláspontot várnak az eddig össze-vissza nyilatkozgató Orbán-kormánytól a zöldek.

Pálmaolaj – a helyzet égető, ezért alternatívákra van szükség, nem a helyzet fenntartására

2019. október 26.

Hírek

Szervezeteink kezdeményezték hazai áruházaknál pálmaolajmentes polc felállítását, mely örömünkre mind a lakosság, mind a szakmai szervezetek között gondolkodást indított el. A Tudatos Vásárlók Egyesülete, a Jane Goodall Intézet, a Humusz Szövetség, a Felelős Gasztrohős, a SzóKiMondóka és a Magyar Természetvédők Szövetsége szerint a pálmaolajnak létezik alternatívája. Válasz a Magyar Édességgyártók Szövetségének állásfoglalására.

Civilek tiltakoznak az ellen, hogy az Európai Bankhatóság vezetője átigazoljon a pénzügyi lobbihoz

2019. október 24.

Hírek

A Magyar Természetvédők Szövetsége tájékoztatása szerint Brüsszelben több mint 50 európai civil szervezet tiltakozik, mert az Európai Bankhatóság engedélyezte, hogy a hatóság jelenlegi főigazgatója, Farkas Ádám azonnal átüljön legnagyobb európai banki lobbicsoport vezérigazgatói székébe. Az esetet az Európai Parlament plenáris ülése is megvitatja.

Ne jöjjenek Európába a gyomirtószertűrő génpiszkált növények!

2019. október 14.

Hírek

Az Európai Parlament október 10-i plenáris ülésen szavazott arról, hogy ellenzi 3 gyomirtószertűrő génmódosított fajtacsoport forgalmazási engedélyezését. Ebben a kérdésben az MTVSZ korábban levélben fordult a magyar képviselőkhöz, amelyben kérték, támogassák a határozat tervezetet. Úgy tűnik, nem hiába írtak a képviselőknek, hiszen a jelenlévők közel kétharmada megszavazta az újabb génmódosított fajták engedélyezését elutasító határozatot.

Be kell húznunk a vészféket a fogyasztói társadalom szakadék felé száguldó expresszvonatán!

2019. szeptember 14.

Hírek

A Magyar Természetvédők Szövetsége Ünnepi Küldöttgyűlés keretében tegnap emlékezett meg alapításának 30. évfordulójáról. Hagyományainkhoz híven előre tekintettünk, a megemlékezés mellett a fő hangsúlyt az előttünk álló feladatok és megoldások kapták a Parlamentben a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanáccsal közösen tartott rendezvényen.