A csokinyúlon túl. Mit rejt a csomagolás?

2017. április 13.

Hírek

Tavaly több mint 700 tonna húsvéti csokoládéfigurát vásároltunk. Húsvét előtt a Magyar Természetvédők Szövetsége megvizsgálta a nagyobb áruházláncok polcait, hogy milyen csokinyuszik várják majd a locsolókat idén. Sajnos a vásárolt 14 csokinyúl közül mindössze 4 rendelkezett olyan tanúsítvánnyal, amely igazolja, hogy a termék előállítása során valamilyen ökológiai vagy szociális szempontot figyelembe vettek.

Erdőtörvény: nincs pálfordulás, mert egyezség sem volt

2017. április 8.

Hírek

Az erdőtörvény módosításának tervezete a 3 legnagyobb természetvédelmi civil szervezet szerint nem egyetértéssel került a héten a Parlament elé. A szervezetek fenntartják korábbi, és egy hétfői sajtóközleményben is következetesen képviselt álláspontjukat, mely szerint a módosított erdőtörvény tervezetben természetvédelmi és közjóléti szempontból visszalépések történtek. A zöld szervezetek reakció az OEE és MEGOSZ közleményére.

Erdőtörvény: ismét visszalépés a természetvédelemben?

2017. április 3.

Hírek

Ma indult a Parlamentben az erdőtörvény módosításának általános vitája. A hosszú előkészítés ellenére a három legnagyobb civil természetvédelmi szervezet, a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint a jelenlegi tervezet erdeink védelmi és közjóléti funkcióiban visszalépést fog előidézni.

Hogyan függenek össze az emberi jogok és a pálmaolaj?

2017. április 11.

Helyszín: Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Budapest, V. Nádor u. 22.

Sajtótájékoztatók

A nemzetek feletti vállalatok nagy hatást gyakorolnak az állampolgárok életére Európában és a Föld más részein egyaránt. A tíz legnagyobb multinacionális vállalatnak nagyobb a bevétele, mint a legszegényebb 180 országnak. A nagyvállalatok kezében összpontosuló pálmaolaj-ellátási lánc mentén jelentkező problémák jól szemléltetik, hogy milyen hatással lehet az emberi jogok érvényesülésére a multinacionális vállalatok tevékenysége.

Az új GMO-mentes jelölés javaslattal a kormány félrevezetné a fogyasztókat

2017. március 21.

Hírek

Az MTVSZ határozottan ellenzi a földművelési tárca új javaslatát, amely lehetővé tenné 0,9%-nyi génmódosított takarmány felhasználását a “génmódosítás-mentes” jelöléssel ellátott termékekben. A természetvédők szerint a javaslat ellentétes az Alaptörvény szellemével és félrevezetné a fogyasztókat.

A kormány elveszi a rászorulóktól az energiatakarékossági pénzeket

2017. március 6.

Hírek

A mai Energiahatékonysági Világnapon a Magyar Természetvédők Szövetsége arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza azt a Brüsszelbe benyújtott átcsoportosítási kérelmet, amelyben a lakóépületek helyett a középületek energiahatékonysági felújítására irányítaná át az EU pénzek egy részét.

Magyarország még megállíthatja a CETA-t!

2017. február 17.

Hírek

Kiábrándító hírként fogadta a Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet Egyesület azt, hogy az Európai Parlament rábólintott az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményre. A CETA elfogadásával az Európai Parlament még több hatalommal ruházza fel a nagyvállalatokat, és szembemegy az emberek érdekével, valamint nem szolgálja a környezetünk védelmét.

Uniós zöldgazdasági-energetikai fejlesztési lehetőségek itthon

2017. február 22.

Helyszín: FUGA 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.

Sajtótájékoztatók

A Magyar Természetvédők Szövetsége ezúton tisztelettel meghívja Önt az Uniós zöldgazdasági-energetikai fejlesztési lehetőségek itthon c. fórumra. A fórum az aktuális zöldgazdasági, energetikai fejlesztési lehetőségeket – pályázat, hitel, egyéb konstrukciók – mutatja be önkormányzatok, kkv-k és az érdeklődő lakosság, civilszervezetek, intézmények számára.

A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása Magyarországon

2017. február 9.

Hírek

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Magyar Természetvédők Szövetsége „A Fenntartható Fejlődési Célok megvalósítása Magyarországon” címmel konferenciát szervezett február 7-én az Országgyűlés Felsőházi tanácstermében, amelyen több mint 400 ember vett részt.