A szén után a kőolaj volt a másik fosszilis energiahordozó, amit kitermeltek. Már az ókor óta használták a némelyütt természetes módon felszínre törő kőolajat, görögül petróleumot különböző célokra.
műanyagipar
Elég a zöldrefestésből: 4 dolog, ami nem fogja megoldani a műanyagkrízist
A műanyagszennyezés már a világ legtávolabbi részeit is érinti, és jelen van az emberi testben. Ez kifejezetten problémás a bolygónkra, az élővilágra és egészségünkre nézve, ám a műanyaggyártás mértéke az 1950-es évek óta továbbra is töretlenül emelkedik, ami rendkívül aggasztó. Olyan nagy a baj, hogy minden olyan megoldást kiemelt figyelem kísér, amely azt ígéri, hogy segít megszabadítani bolygónkat…
A nagy műanyag blöff – a gyártók évtizedek óta átverik az embereket
A műanyaggyártó cégek több mint harminc éve tudják, hogy az újrahasznosítás gazdaságilag és technológiailag nem életképes hulladékkezelési megoldás, mégis akként pozicionálva promotálták – írta a Guardian egy új jelentését idézve a Telex.
Bekeményít az EU a műanyagpelletből eredő szennyezéseknek
Rengeteg mikroműanyag kerül a környezetbe a pelletek helytelen kezelése miatt, az unió most komolyabb óvintézkedéseket javasol a kibocsátó gazdasági szereplőknek. Ha ezeket megfogadják, a számítások szerint 74 %-kal csökkenhet a pelletekből származó mikroműanyag-szennyezés.
A műanyagipar az évtized végére szennyezőbb lesz Amerikában, mint a szénerőművek
Az amerikai műanyagipar az évtized végére több üvegházhatású gázt fog kibocsátani, mint a szénnel fűtött villamoserőművek – figyelmeztetett egy frissen közzétett jelentés, amelyet a The Guardian ismertetett.
Nagy drágulás jöhet a műanyagpiacon
Hamarosan hiány alakulhat ki a műanyagok európai piacán, elsősorban azért, mert hiánycikké vált a gyártásukhoz szükséges egyik nyersanyag. A műanyag zacskóktól a palackokig minden műanyagot érintő probléma elkerülhetetlen áremelkedésekkel fenyeget.
Orbán uniós pénzeket adna a műanyagosoknak
Az Orbán rezsim az általa gyűlölt Európai Unió pénzéből segítené azokat a gyártókat, amelyeket érint az egyszer használatos műanyagok jövő év közepétől tervezett tilalma.
A műanyaglobbi lenyelte a kormányt
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón beszélt az egyszer használatos műanyagok betiltásáról szóló törvényjavaslatról és annak visszavonásáról is. „Azért nem tiltják még be az egyszer használatos műanyagokat, mert a munkahelyek megőrzése fontosabb.”
A Fidesz műanyagos hátraarca – közel negyedmillió embert hagytak cserben
Visszavonta a kormány a saját javaslatát az egyszer használatos műanyagok betiltásáról. Az erről szóló törvényjavaslatot – ahelyett, hogy az Országgyűlés elé került volna – Semjén Zsolt a kormány nevében visszavonta. Mindenkinek más a véleménye.
Szatyorválság Mexikóvárosban
Az év első napján hatályba léptek Mexikóváros szilárd hulladékokról szóló törvényének új rendelkezései, amelyek tiltják az eldobható nejlon reklámszatyrok forgalmazását és osztogatását a városban.