6 ország természetvédelmi programja az élő Dunáért

2014. június 28.

Hírek

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet és a Coca-Cola 7 évig tartó, úttörő együttműködésbe kezdenek a Duna és ártere élővilágának helyreállításáért. A program célja, hogy 2020-ra 12 millió m³ édesvíz kerüljön jobb ökológiai állapotba a Duna vízgyűjtőjén, ami 4800 olimpiai versenyuszoda vízmennyiségének felel meg.

Új esély a Zöld Pokolnak

2014. május 31.

Hírek

Új esélyt kap az Amazonas-medence, a világ legnagyobb esőerdeje, amelyet az egykori spanyol hódítók csak „Zöld Pokolként” emlegettek, manapság pedig sokan a Föld Tüdejének neveznek. Egy pénzügyi alapnak köszönhetően ugyanis a brazil kormány 25 év alatt 215 millió dollárt fordíthat az élőhely védelmére. A szakemberek 52 millió hektáron 95 különböző védett terület megóvásáért küzdenek majd.

Téli madárforgatag Európa Amazonasán

2014. február 2.

Hírek

Nagy öröm és meglepetés volt, hogy több mint 100 ezer madarat, köztük 230 rétisast sikerült összeírni az Európa Amazonasának becézett öt ország által létrehozott Bioszféra Rezervátumban az elmúlt hetekben. A 800 ezer hektárnál is nagyobb természetvédelmi térség – egy egyezmény keretében – magyar, szlovén, horvát, szerb és osztrák területekből áll. Az Európa Amazonasa elnevezés a… Tovább »

Európa Amazonasa a mi kezünkben

2013. július 16.

Hírek

Magyarország és Horvátország legnagyobb közös természetvédelmi területét ünnepelték a Dráva és a Mura torkolatánál elkötelezett természetvédő civil szervezetek. A Dráva Nap megrendezését idén a horvát EU csatlakozás tette színesebbé, amelynek alkalmából a természetvédők memorandumot adtak át a természetvédelemért felelős horvát miniszter helyettesnek.

Védelmet kap a folyók szegélyezte éden!

2012. július 12.

Hírek

Tegnap elfogadták a Dráva horvát és magyar oldalának bioszféra rezervátummá jelölését az UNESCO e héten zajló konferenciáján. A párizsi esemény fontos mérföldkő azon az úton, amely a Dráva, a Duna és a Mura mentén öt ország területére kiterjedő védett terület megalapításához vezet. Ez azért is nagy eredmény, mert hazánk területén 1980 óta nem alapítottak bioszféra… Tovább »

Madárleltár a Mura-Dráva-Duna mentén

2012. február 15.

Hírek

Összesen 163.291 vízimadarat vettek számba a januári Nemzetközi vízimadár szinkronszámlálás alkalmával a szakemberek a Mura, a Dráva és a Duna folyókon és az ártereken. Tucatnyi magyar, szerb, horvát és szlovén civil szervezet együttműködésével összesen 470 km folyószakasz összes telelő madarát összeírták.

Új vadon születhet a Dráva mentén

2011. október 29.

Hírek

A 2011-es év komoly eredménye Európa természetvédelmében, hogy öt Dráva menti ország közös természetvédelmi területének kialakításáról döntött.

Le Monde a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumról

2011. május 15.

Hírek

Baján készült terjedelmes riportot közölt hétvégi számában a Le Monde című napilap annak kapcsán, hogy márciusban a Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló Bioszféra Rezervátum (MDD TBR) létrehozásának előkészítéséről írt alá Gödöllőn szándéknyilatkozatot a magyar, az osztrák, a szlovén, a horvát és a szerb kormány.