Barion Pixel

Bevették Délnyugat-Magyarországot a hódpatkányok

A hódpatkány, vagy nutria terjedő, önfenntartó állományai alakultak ki a Kerka és Kebele vízfolyások, valamint a Mura folyó térségében. Mivel a nutria idegenhonos, inváziós faj, a park szerint az elharapódzásuk miatt sürgető lenne aktívan fellépni a terjedésük megállítása érdekében.

Rekordvízállás a Dráván, a Mura hamarosan tetőzik

Országszerte folytatódnak a védekezési munkák, a vízügyes szakemberek nagy részét – csaknem száz embert – átvezényelték a két folyó mellé, a Dráván rekordvízállást mértek, a Mura pedig hamarosan tetőzik – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) ma délután.

Mura, Dráva, Duna – élő folyók, élő együttműködés

A Mura, a Dráva és a Duna országhatárokon átívelve nyújt létfontosságú értékeket a természet és az emberek számára – éppen ezért megóvásuk, helyreállításuk nélkülözhetetlen. A 2,5 évig tartó lifelineMDD projekt a 3 folyót érintő problémák feltárását, megismerését és megismertetését, valamint a régión belüli együttműködések fejlesztését tűzte ki célul, és képzésekkel, gyerektáborokkal, terepi vizsgálatokkal és tanulmányokkal…

Mi is kértük felvételünket az UNESCO Bioszféra Rezervátumába

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) úgynevezett Bioszféra-rezervátum címe – hasonlóan az UNESCO világörökséghez – nagy nemzetközi elismerést jelent, amelynek elnyerésére az országok évente pályázhatnak. A WWF Adria szerint az UNESCO jövő júniusban nyilváníthatja az „Európai Amazóniát” öt országot átívelő bioszféra rezervátummá.

Június 29-én a Dunát ünnepeljük

Június 29-én tartjuk a Nemzetközi Duna Napot. Európa egyik legnagyobb folyórendszerére az emberi tevékenység miatt számos veszély leselkedik, az utóbbi időben azonban néhány jó gyakorlatnak köszönhetően pozitív változások várhatók a folyó ökoszisztémáiban.

A szlovén kormány megvédi a Murát

Szlovénia környezetvédelmi minisztere kiáll a Mura hosszú távú megóvása mellett – egy új rendelettervezet értelmében ugyanis nem épülhet meg a folyóra tervezett 8 vízerőmű. A WWF és a Dráva Szövetség üdvözlik a miniszter döntését, és a szlovén kormány támogatását várják, hogy a rendelet jogerőre emelkedhessen.

77 ezren a szabadon áramló Muráért!

7000 hektárnyi vizesélőhely kerülhet veszélybe, ha Szlovénia jóváhagyja a tervezett nyolc vízerőmű építését a Mura folyón. A hatások a magyarországi folyószakaszon is érezhetőek lennének. Ennek megakadályozására indítottak petíciót a WWF 2017 őszén, az emberek pedig összefogtak: több mint 77 ezer aláírás gyűlt össze, melyet március 22-én, a Víz Világnapján adtak át a szlovén környezetvédelmi és…

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.