Hírek
Az eset azután történt, hogy az Agrárminisztérium lazított a vadászati szabályozáson, megszüntetve az eddig a Tiszántúlon érvényben lévő szűkített vadászigényt.
Hírek
Az eset azután történt, hogy az Agrárminisztérium lazított a vadászati szabályozáson, megszüntetve az eddig a Tiszántúlon érvényben lévő szűkített vadászigényt.
Hírek
Indulatos bejegyzésben adott hangot döbbenetének az agrárminiszter, miután kiderült, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) végrehajtó bizottsága a következő években lecseréli a sportágon belül a lovaglást, amelyet a kerékpározás válthat majd. Akkor most mi van az állatvédelemmel, ami hozzá tartozik?
Hírek
Látványos PR akcióval megkezdődött a természetvédelmi oltalom alatt álló növények visszatelepítése a Ráckevei Soroksári-Duna-ágon Szigetszentmiklósnál a korábban olajszennyeződéssel károsított területen.
Hírek
Új, az ökológiai termesztést támogató forrásokat jelentett be szeptember 17-én Nagy István agrárminiszter Rábcakapin. A tárcavezető szerint a kormányzat nagy erőkkel kiáll az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővítése mellett. A tájékoztatón Roszík Péter, a Biokontroll vezetője elmondta, hogy minden kapacitás rendelkezésre áll a növekedéshez, és a biotermelés nemcsak egy fenntartható gazdálkodási forma, de jelen pillanatban… Tovább »
Hírek
Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke és Kendernay János, az LMP Pest megyei elnöke felszólította az agrárminisztert, hogy „járjon közbe a kisoroszi természetromboló beruházás azonnali leállítása érdekében”.
Hírek
Idén Keszthelyen rendezték meg aug. 27-29. között a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 30. Országos Találkozóját. Mai podcastunk a megnyitón készült, ahol az agárminiszter köszöntőbeszédében a zöld füleknek is sok érdekes, és finoman szólva is meglepő dolog mondott.
Hírek
A Greenpeace Magyarország felháborítónak tartja Nagy István zöld szervezetnek címzett levelét, melyben a miniszter kiáll a természetpusztító Fertő tavi gigaberuházás mellett. A természeti kincseink védelméért is felelős agrártárca vezetője úgy véli, hogy az élővilág nem sérül azzal, hogy egy nemzeti parkban, a Fertő tó partján 60 hektárnyi természetes élőhelyet lebetonoznak, beépítenek, elpusztítanak.
Hírek
Teljességre törekvéssel jellemezte az egy hónap múlva nyíló vadászati (un.világ) kiállítást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Ami a költségeket illeti, ez igaz is lehet, hiszen jelenleg már 70 milliárd fölött jár a kormányzati presztizs beruházás. „Ahol betiltották a vadászatot, ott romlik a vadállomány”, és nincs elég pénz az orvvadászok elleni védekezésre, az ott élők sem érdekeltek a… Tovább »
Hírek
Elfogadhatatlan az a törekvés, ahogy az Európai Bizottság a tagállamok és az Európai Parlament véleményét figyelmen kívül hagyva el akarja lehetetleníteni az erdőgazdálkodást – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Új Erdő Stratégia kapcsán.
Hírek
Összesen százmillióval támogatja a kormány, hogy az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) pályázatot nyújtson be arra, hogy Magyarországon tartsák meg az Apimondia 2025-ös Nemzetközi Méhészeti Kongresszust – áll a Magyar Közlönyben megjelent erről szóló kormányhatározatban.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.