Barion Pixel

Fizessenek a szennyezők! – Nagy Márton a túlturizmust pörgetné, a helyiek szenvednek a zajtól

A magyar kormány a klímaválság kellős közepén a repülőgépek károsanyag-kibocsátására kivetett CO2-adó eltörlését tervezi jövő évtől, miközben a repülés hagyományosan az egyik legkevésbé adóztatott közlekedés ág Európában és még inkább Európán kívül, és kiugróan súlyos környezetterheléssel jár. A károsanyag-kibocsátás mellett Budapesten egyre aggasztóbb mértékű a zajszennyezés is, amitől százezrek szenvednek nap mint nap.

Újabb pofon a jogállamnak: az iparügyi miniszter dönthetné el, hogy hol dolgozzák fel az akkuhulladékot

Holnap egy olyan hazai és nemzetközi joggal szembemenő törvényjavaslatról szavaznak a Parlamentben, amely az akkuipar egyik legyszennyezőbb iparágát segítené. A törvényjavaslat szerint az országban létesülő akkumulátor-hulladék feldolgozó üzemek helyszínét ezentúl az iparügyekért felelős miniszter, most Nagy Márton már a környezeti hatásvizsgálati eljárás előtt kijelölhetné. Ha elfogadják a javaslatot, a nyilvánosság nem juthatna információhoz és nem…

Civil aggodalmak a természetvédelmi területek elmutyizása miatt

Aggasztónak tartjuk, hogy az utóbbi időszakban Magyarországon újra és újra napirendre kerül az állami tulajdonban lévő védett természeti területek értékesítésének, vagyonkezelésük megváltoztatásának kérdése. Civil szervezetek nyílt levelet írtak két miniszternek a vagyontörvény módosítása ügyében.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.