Több mint tízezer hektár erdő áll lángokban a csernobili atomerőmű körüli, úgynevezett tiltott zónában a térségben zajló harci cselekmények miatt – közölte Ljudmila Denyiszova ukrán emberi jogi biztos, akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
NAÜ
Összeomlás határán a csernobili dolgozók
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a teljes kimerülés határán állnak a csernobili atomerőmű dolgozói, akik több feladatot már el sem látnak a fizikai és mentális fáradtság miatt. Az ENSZ szervezetének Twitter-bejegyzése szerint a 210 fős személyzet három hete „non-stop” dolgozik az erőműben.
Putyin birodalma magáénak tekinti a zaporizzsjai atomerőművet
Az ukrán állami atomenergiai vállalat az Energoatom bejelentése szerint a Roszatom képviselői megjelentek az intézményben és az irányításuk alá akarják venni az atomerőművet.
Az Atomenergia-ügynökség szerint aggasztó, ami most a legnagyobb európai atomerőműnél folyik
Aggodalmát fejezte ki tegnap Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója amiatt, hogy ukrajnai források szerint az orosz erők korlátozták az ország délkeleti részén fekvő Zaporizzsjai területen található atomerőműben dolgozók kommunikációját a külvilággal.
Az ENSZ is vizsgálja a fukusimai erőmű radioaktív vizét
11 évvel a pusztító szökőár kiváltotta nukleáris baleset óta Japán még most is küzd a radioaktív hulladékkal keleti partjainál. A NAÜ egyelőre vízmintákat és műszaki információkat gyűjt a vízelhelyezési tervvel kapcsolatban.
Oroszország hogyan akar a jövőben bármely országban atomerőművi projekteket megvalósítani?
Nem érti az Orbán-kormány paksi bővítésért felelős exállamtitkára, hogyan akar Oroszország atomerőműveket építeni, amikor egyet megtámadott Ukrajnában. Aszódi Attila erős gondolatsort közölt a Zaporizzsja Atomerőmű elleni orosz támadást követően.
Éjszaka lángokban állt Európa legnagyobb atomerőműve
„Zaporizzsjában hat energiablokk van. Csernobilban csak egy robbant fel” – emlékeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki azonnal tájékoztatott a történtekről. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közleményében azt írta, Ukrajna biztosította őket arról, hogy a zaporizzsjai atomerőmű területén keletkezett tűz nem érintett fontos alapberendezéseket. A legfrissebb hírek szerint a lángokat fél 6 után pár perccel eloltották.
Másodszor ért atomhulladéklerakót Kijevben találat
Találat ért egy atomhulladék-lerakót az éjjel Kijevben, tájékoztatták az ukrán hatóságok az ENSZ illetékes szervezetét, a Nemzetközi Atomenergiaügynökséget. A NAÜ közleménye szerint annak nincs jele, hogy az épületben kár keletkezett volna, vagy hogy szivárogna a hasadóanyag.
Paks 2: elsumákolt földrengésbiztonság
A Népszava értesülései szerint rengeteg kérdést kapott az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a Paks2 létesítési engedélyezési eljárásához kapcsolódó online közmeghallgatásban a tervezett erőmű helyszínének földrengésbiztonságáról. Egy új tanulmány szerint nem ellenőrizték megfelelően a terület geofizikai tulajdonságait.
Orbánékat nem izgatják a belorusz atomhibák
Némi túlzással a tavaly novemberi átadása óta kisebb tűzijátékra emlékeztet a Paks 2-höz hasonlóan orosz fejlesztésű új, belorusz atomerőmű. Folyamatosak a hibák, alkatrészrobbanások, leállások. A magyar kormányt ez egyáltalán nem hozza lázba.