Barion Pixel

Az Orbán rezsim rendszerszintű műemlékrombolásának újabb példája lehet a Kilián-laktanya szétverése

Veszélyben van Budapest egyik legfontosabb reformkori középülete: az 56-os forradalom ikonikus helyszíneként ismert Mária Terézia- (Kilián-) laktanya lehet a rendszerszintű gyakorlattá vált műemlékrombolás következő áldozata. A nyilvánosság elé kiállt műemlékes szakember, Bátonyi Péter feljelentést tett az ügyben, mivel állítja: Lánszki Regő építészeti államtitkár belenyúlt a hivatal szakmai munkájába, hogy segítséget nyújtson a saját testvére által…

Újabb NER merénylet a Velencei-tó ellen

A szokásos erőből és baráti/biznisz alapon építené meg a kormány közreműködésével a beruházó Sukorón az Efott új, „grandiózus” központját. Eddig is sok ellenvetés volt magával a rendezvények kapcsolatban, most egész évre adna engedélyt a nemzetgazdasági érdekekre hivatkozva a kormány és az építési hatóság.

Volt egyszer egy Balaton

Talán még korai, de kezd összeállni a fejekben a mérleg, hogy mit hagy maga után a rezsim, ha egyszer lelép(tetik) a színről. Hirtelenjében egyetlen olyan terület sem jutott az eszünkbe, amelyet, mint a 15 évük társadalmi-gazdasági-kulturális lenyomatát, büszkén kitehetnének a kirakatba, de amit a Balatonnal műveltek, az még ebből a gyászos mezőnyből is lefelé lóg…

10 sámándob is kijönne az oszakai világkiállítás magyar pavilonjából

Október elején több japán, ill. közel-keleti oldalon is feltűnhetett Magyarország a 2025-ös oszakai világkiállításra szánt pavilonjának rossz felbontású látványrajza. A 24.hu kérdéseire közel egy hónapja nem kapott választ az építési tárcától, és a tervezéssel megbízott ZDA-Zoboki Építészirodától, így azt sem tudhattuk meg, hogy egyáltalán hiteles-e a megtalált kép. Most hivatalosan is bemutatták a projektet, amiben…

Gyilkos NER buli a deltamethrin-nel végzett rendkívüli mértékű ökoszisztéma-irtás is

„Semmi sem változott az országos szúnyoggyérítés kapcsán, ugyanaz a NER csókoscsapat végzi (Reisinger Mátyás, Fekete Gábor, Sáringer-Kenyeres Tamás ex-képviselő Fidesz-KDNP), akik múltja Lőrinc Árpádig [Caola (Nagy Imre) → Corax] nyúlik vissza, akinek ügyvédje Bakondi György (nyugállományú, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója) volt. A repülőgépes irtást is sikerült visszacsempészniük a gyakorlatba, az élővíz-kezelést és irtási bulit üzemeltetniük.

Már az idén lenyúlhatják a NER haverok a kastélyokat – kihirdették a kastélytörvényt

A magánosítható kastélyok listájára végül 48 ingatlan került fel, köztük a szabadkígyósi, amelyet Lázár János már évekkel ezelőtt meg akart szerezni a Ménesbirtokának. Szarvason két ingatlan is vihető: a nemrég 800 millió forint közpénzből elkészült látogatóközpont, és a Bolza-kastély. A kastélyok megszerzőinek beruházási és működési támogatás is nyújtható általános szabályok szerint, az egyedi eltérésekről a…

Leszavazta az önkormányzat a Club Aliga területén zajló építkezésről szóló népszavazást

Leszavazta az Aligai Fürdőegyesület (AFE) társadalmi konzultációs javaslatát november 27-i hétfői ülésén a balatonvilágosi képviselő-testület  Az AFE a nyaralótulajdonosokat és a helyieket akarta megkérdezni a Club Aliga területén zajló építkezésekről. Az AFE nem adja fel, szerintük kiemelten fontos, hogy erről a helyiek és a nyaralótulajdonosok szavazhassanak.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.