Vége a norvég szőrmegyártásnak

2018. január 17.

Hírek

2025-ig felszámolják az állati szőrmék gyártását Norvégiában – döntötte el az Erna Solberg miniszterelnök asszony vezette hárompárti koalíció. Norvégia az első skandináv ország, ahol vége az állatvédő szervezetek által sokat bírált szőrmegyártásnak, a mostani döntés mögött pedig politikai okok húzódnak meg.

Norvégiában száguld az elektromos autózás

2018. január 3.

Hírek

A ma ismertetett statisztikák szerint 2017-ben Norvégiában volt a legmagasabb az újonnan a forgalomba került elektromos és hibrid autók aránya, 52 %. 2016-ban ez az érték még csak 40 % volt, azaz ez volt az első alkalom, hogy a fosszilis üzemanyagokkal hajtott autók piaca 50 százalék alá süllyedt.

200 ország az óceánok műanyag szennyezése ellen

2017. december 7.

Hírek

Több mint 200 ország írta alá azt az ENSZ-határozatot, amely az óceáni és tengeri műanyaghulladék jelentős csökkentésére tesz ígéretet. Az UNEP Nairobiban zajló miniszteri tanácskozásán elfogadott dokumentum a résztvevők reményei szerint megnyithatja az utat egy kötelező érvényű nemzetközi szerződés előtt.

Oslo lesz Európa Zöld Fővárosa 2019-ben

2017. június 5.

Hírek

A norvégiai Oslo nyerte el a 2019-es Európa Zöld Fővárosa címet egyebek közt azzal az átfogó megközelítésű programmal, amely a biodiverzitás megőrzését, a társadalmi befogadást, illetve a tömegközlekedés és az egészségügy fejlesztését is magában foglalja.

Léket kapott Noé bárkája

2017. május 20.

Hírek

A globális felmelegedés veszélyei: betört a víz a sarkvidéki raktárba, ahol a bolygó vetőmagmintáit tartják. Az építmény kibírná az atomtámadást, a háborúkat is, de a klímaváltozás okozta környezeti hatások ellen – úgy tűnik – kevésbé védett.

A norvégok kihasználnák a jégtakaró olvadását

2017. április 27.

Hírek

A fel nem tárt norvég olaj- és földgázkészletek a jelenleg ismertnek a duplájára is rúghatnak a Barents-tengeren az orosz szektorral határos, és az év nagy részén jégtakaróval borított területeken. A zöldek résen vannak.

Noé magyar bárkája

2017. február 28.

Hírek

Ha a kihalás szélére került állatfaj utolsó példánya elpusztul, a világ minden pontján írnak róla. Ha egy hasonlóan veszélyeztetett növényfaj egyetlen tövét tapossa ki valaki, az nem kerül a hírekbe. A világ magbankjainak éppen az a szerepük, hogy megőrizzék a földi élet alapját jelentő flórát.

Tovább tömték a Nemzetközi Magbunkert

2017. február 24.

Hírek

A Spitzbergákon 2008-ban nyitott magbankot azért építették, hogy globális katasztrófák esetén megóvják a bab-, rizs-, búza- és más termények magvait. Most 50.000 vetőmagmintával bővült Noé bárkáján a vésztartalék.