Barion Pixel

85 civil szervezet nyílt levele a természet- és környezetvédelemben történt leépítésekkel kapcsolatban

85 zöld és természetvédő szervezet írta alá a WWF Magyarország, az MTVSZ és az MME nyílt levelét, amelyben kifogásolják, hogy az állami bürokráciacsökkentés az agrárminisztérium teljes állományához képest aránytalanul nagymértékben sújtotta a környezetvédelem területét. Alkotmánysértő a hazai természetvédelem lefejezése?

Vizesek római-parti pofonja Tarlósnak

Három neves vízügyi szakember – Futaki Károly, Holló Gyula és Simonffy Zoltán – nyílt levélben szólítja fel a főváros vezetését, hogy állítsa le a Római-partra tervezett mobil gát tervezési, előkészítési munkáit. Álláspontjuk szerint a tervezési folyamat átláthatatlan, önkényes, nincs összhangban a szakma írott és íratlan szabályaival, szemléletében és megoldásaiban pedig szembe megy a vonatkozó uniós…

Veszélyben az ökológia képzés

Aggodalommal tölti el a természetvédelmi szakmai köröket az a több magyarországi egyetemen végbemenő folyamat, miszerint a biológia/biológus BSc/MSc képzések tantervét néhány esetben a szupraindividuális témájú tantárgyak rovására kívánják átszabni. Fel-felbukkanó véleményként hallani, hogy kutatói körökben is sokan elavult és haszontalan tudományterületeknek minősítik a szisztematikát, taxonómiát, ökológiát, hidrobiológiát, biogeográfiát és ezek kísérő tárgyait.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.