Barion Pixel

Akkugyártól félnek Csengelén

Sokan arra gyanakszanak, hogy a Kiskunmajsa melletti Csengele régi-új polgármestere egy új akkugyárat telepítene a Csongrád megyei településre. Ezzel viszont nem arat osztatlan sikert.

Mura, Dráva, Duna – élő folyók, élő együttműködés

A Mura, a Dráva és a Duna országhatárokon átívelve nyújt létfontosságú értékeket a természet és az emberek számára – éppen ezért megóvásuk, helyreállításuk nélkülözhetetlen. A 2,5 évig tartó lifelineMDD projekt a 3 folyót érintő problémák feltárását, megismerését és megismertetését, valamint a régión belüli együttműködések fejlesztését tűzte ki célul, és képzésekkel, gyerektáborokkal, terepi vizsgálatokkal és tanulmányokkal…

Ökológiai folyosó közepén vezetnék át a gödi Samsung-gyárat is kiszolgáló új főutat

Páratlan értékű természetvédelmi területet veszélyeztetne az a 18 kilométeres útszakasz, amit az M3-as autópálya és az M2-es autóút között kíván megépíteni a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Ezt állítják azok a fóti és mogyoródi lakosok, akik petícióval tiltakoznak az összekötő út, szerintük természetromboló, nyomvonala ellen. Az útépítésnek ugyanakkor sok veresegyházi és csomádi lakos örül, mert meggyorsítaná…

Természetvédelmi szempontok az atlétikai stadion megépüléséhez

Az Atlétikai Stadion beruházásához kapcsolódó környezetvédelmi hatástanulmányt lassan egy éve elkészítették a Nógrád Megyei Kormányhivatalban. Arról azonban senki nem beszélt, hogy ennek a nagy volumenű sportberuházásnak milyen környezeti hatásai lesznek, tekintettel arra, hogy az jelentős mértékben NATURA 2000-es területet érint. Az, hogy az Atlétikai Stadionnal érintett beruházási terület NATURA 2000 besorolás alatt áll tulajdonképpen azt jelenti, hogy kiemelt jelentőségű…

Az erdők és a gyepterületek klímaszerepe

Tanulmányaink során mindnyájan megismerkedünk azzal a biológiai folyamattal, mint szolgáltatással, amit a növényi produkció során az üvegházhatású CO2 megkötés jelent, valamint azzal a ténnyel, hogy a növényi légzés nélkülözhetetlen fajunk fennmaradásához. Érdemes azonban a legújabb kutatási eredmények alapján áttekinteni, hogyan befolyásolja a növényzet állapota, természetessége, szerkezete és funkcionalitása az általunk ismert és megszokott környezet alakulását.

Büdöspesti biodiverzitás

Erre varrjatok gombot!: „Tisztelt Parklátogató! Ezen a területen a Főkert és a svájci ZWAH Egyetem együttműködésével ökológikus szemléletváltású kísérlet zajlik, melynek célja, hogy a főváros változatos növény- és állatvilágának védelmét szem előtt tartva végezzük a zöldfelületek fenntartási munkáit.

Menekült lesz a földikutya is

Folyamatos a kapcsolattartás a Földművelésügyi Minisztérium természetvédelemért felelős szakemberei valamint a belügyi és a honvédelmi tárca munkatársai között a fokozottan védett délvidéki földikutya déli határzár építésével érintett állományának védelme érdekében- állítja a szaktárca. Az Orbán-kormány titokban akarta tartani egy védett állatfaj kiirtását.

Nem csupán a földikutyákért: Határzár – a Védegylet az AB-hez fordul

A határzárra vonatkozó kormánydöntések – a természetvédelmi (Tvt) és területrendezési (OTrT) törvény rendelkezéseivel össze nem egyeztethető tartalmuknál fogva – több ponton is ellentétesek az Alaptörvénnyel, mutat rá az ökopolitikai civil szervezet a készülő beadványában, amelyben az alapvető jogok biztosát és helyettesét alkotmánybírósági felülvizsgálat kezdeményezésére kéri fel.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.