Barion Pixel

A hőség több milliárd eurós kárt okozott a német erdőkben

Több milliárd eurós nagyságrendű kár keletkezett a németországi erdőkben és ökológiai katasztrófa fenyeget az utóbbi hónapok csapadékszegény és meleg időjárása miatt – jelentette a ZDF országos közszolgálati televízió az erdőtulajdonosok és erődgazdálkodók érdekképviseleti szervezetének (AGDW) adatai alapján.

A biológiai hadviselés monumentuma

Egy fél emberöltő alatt eltűnt a Föld negyedik legnagyobb, eredetileg 68.000 km2 területű tava. Így eltűnt az a sziget is, ahol a szovjetek a biológiai fegyvereiket tesztelték. Az Újjászületés-szigeten és a körzetben az ENSZ-megállapodás ellenére, száztonnás tételekben gyilkos kórokozókat szaporítottak.

Huszonöt éve terelték el a Dunát

Negyven éve, 1977. szeptember 16-án írta alá Lubomir Strougal csehszlovák, és Lázár György magyar miniszterelnök a Bős-nagymarosi vízlépcső közös megvalósításáról szóló szerződést, ami ellen viszonylag hamar, már az 1980-as évek elején tiltakozások szerveződtek. Évforduló, de nem ünnep.

A Duna eltérítése

25 éve terelték a bősi erőműre a Dunát. 25 év majdnem egy emberöltő, ezalatt a víznek csak az ötöde folyt a folyam medrében a szigetközi szakaszon. Négyötöde Szlovákiába, a folyammal párhuzamos oldalcsatornába került, hogy a bősi erőműben termelje a villamos energiát.

Aral: a halálra ítélt helyek turizmusának kielelt célpontja

Az Aral a 20. század közepéig Földünk negyedik legnagyobb tavának számított a maga 68 000 km2-es területével. Neve „szigettengert” jelent, ugyanis fénykorában, vagyis nagyvízi időszakaiban több ezer szárazulat tarkította víztükrét. Kazahsztán és Üzbegisztán osztozik a tavon, amelynek neve egybeforrt az ökológiai katasztrófa kifejezéssel.

A gazdagok játszótere – a Római-part likvidálása

A mobilgát-beruházás a végére fölemészthet akár 20 milliárd forintot, tönkretesz egy kivételes ökoszisztémát, viszont megnöveli néhány befolyásos vállalkozó ingatlanjának az értékét. E tényeket Tarlós István arroganciája sem leplezheti már.

Milliók a Három szoros-gáton

Tavaly több mint 2 millió látogató kereste fel a világ legnagyobb vízenergiai létesítményét, illetve a Három szoros-gát turisztikai övezetét a közép-kínai Hupej tartományban. A rekordról ma a projektet működtető vállalat számolt be.

Ökológiai katasztrófává nőhet a kijevi tűz

Eddig nem sikerült megfékezniük a lángokat a tűzoltóknak a Kijev megyében kigyulladt kőolajraktárban, a tűz átterjedt a közeli erdőre, veszélybe került egy másik vállalat tárolója, valamint egy katonai repülőtér is a közelben. Amennyiben nem sikerül megfékezni a lángokat, savas eső hullhat nem csak Kijevben, de akár Berlinben is.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.