Barion Pixel

Elég a korrupció melegágyából, a forgóajtózásból

Az Európai Beruházási Bank alelnökeként Vazil Hudák jóváhagyott egy 200 millió eurós hitelt a Budapest Airport sok problémával terhelt bővítésére. Majd csupán három hónappal azután, hogy távozott a Banktól, csatlakozott a reptér igazgatótanácsához – mutat rá a POLITICO Europe.

Lebukott az európai biodízel-maffia – a Mol is érintett

Az EU nagyon jutalmazza, ha valaki hulladékból, például használt sütőolajból állít elő értékes üzemanyagot. Azt már kevésbé szereti, ha más szójából, pálmaolajból készít biodízelt. Csak éppen a két végterméket nehéz megkülönböztetni, ezt használták ki egy szövevényes ügy szereplői.

Lombtalan fákkal és két vödör lazúrral szépítenék a lombkoronabotrányt

Nyírmártonfalván újratelepítették a fákat a lombkorona sétány körül. A katasztrófaturizmus maradhat, mivel a frissen telepített suhángok nem létező lombjai egy jó darabig nem takarnak el semmit. Az átlátszó cikke után minden látható hiányosságot megpróbálnak kijavítani. Érthető, hiszen a fideszes polgármester által elnyert uniós pályázat utófinanszírozású, azaz csak akkor kapja kézhez a 60 milliót, ha mindent…

Uniós támogatások – kockázatok és mellékhatások

Az uniós pénzek eltorzították a hazai gazdasági, társadalmi életet. Felesleges kapacitások, egyenesen káros vagy legalábbis közpénzből támogatásra nem méltó beruházások (pl. sörfőzde, pálinkalepárló, energiaital-előállító, autógyár), környezetkárosító létesítmények épültek – ezt mutatták be a Budapest Kör legutóbbi rendezvényének előadói.

Orbán vejének közvilágításos csalásai

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban. Az OLAF már meg is küldte jelentését a magyar hatóságoknak és azt javasolja, tegyenek jogi lépéseket.

Hungarikum az EU-támogatások lenyúlása

Több mint 270 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), amely ezek alapján nagyjából 630 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Magyarország dobogós volt a tagállamok között, 13 üggyel. Azt a listát viszont magasan vezetjük, hogy mennyi támogatás visszatartását vagy visszafizetését javasolta a hivatal.

Giga büntetést kaphatunk a 4-es metró miatt

Mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházása során jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), az Európai Bizottság pedig 76,6 milliárd forintos büntetés megfizetésére kötelezheti Magyarországot – közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára. Hasonlóan Demszky Gáborhoz, Jávor Benedekék is az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelik.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.