Győr város önkormányzata 2024 november 21-én mint ügyfél előzetes vizsgálati eljárást indított a GYMS vármegyei kormányhivatalnál, amelynek célja a Győr Ipari Park fejlesztésére és műszaki infrastruktúrával való ellátására vonatkozik. Nyilván sokan vannak, akiknek ez alapján nem világos milyen eljárás indult.
önkormányzatiság
Itt a lex Pázmány, az Orbán-rezsim karácsonyi ajándéka Józsefvárosnak
Hiába a polgármesteri határozat, az Orbán-kormány szerint az orosz-ukrán háború miatt le lehet bontani a Magyar Rádió egykori székházát. A Pikó András vezette józsefvárosi önkormányzat az Alkotmánybíróságra megy.
Tovább csorbul a demokrácia – a kormánypártok megszavazták, hogy Lázár kezébe kerülhetnek az önkormányzati fejlesztések
133 igennel, 38 nemmel, 13 tartózkodással megszavazta az Országgyűlés a korábban Novák Katalin köztársasági elnök által az Alkotmánybíróságra küldött, és ott megsemmisített állami beruházásokról szóló törvényjavaslatot, melyet Lázár János építési miniszter jegyez. A javaslat egy korábbi változatát már nyáron is megszavazta a parlament, akkor 136 igennel, 49 nemmel, 9 tartózkodással ment át.
Tehetetlenek a természetkárosítás ellen az önkormányzatok
A Párbeszéd – Zöldek az őszi ülésszakban, a parlamentben kezdeményezni fogja a nemzeti zöld infrastruktúra kerettörvény megalkotását, és azt szeretné elérni, hogy az önkormányzatoknak jogi eszközei legyenek például a természetkárosítás szankcionálására – jelentették be az ellenzéki párt elnökségi tagjai mai online sajtótájékoztatójukon.
Végveszélyben az önkormányzatok!
Nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz ma 18 város polgármestere a szociális krízis elkerülése, a magyar települések működőképességének fenntartása érdekében.
A kormány elvenné a Fővárostól a toronyházak szabályozását
A kormány legfrissebb tervezete kivenné a fővárosi önkormányzat kezéből a Budapesten építhető épületek magasságának szabályozását. A főváros így többé nem szabhatná meg, hogy hova és milyen magas épületek épülhetnek Budapesten. Ha a tervezetet elfogadják, a főváros a továbbiakban nem akadályozhatná meg, hogy a Kopaszi-gátnál épülő MOL toronyhoz hasonló épületeket húzzanak fel a városban.
Amikor a nagyvárosok önállósulnak
A nyugati országok legtöbbjében a nagyvárosok lakói és vezetői is elégedetlenek. A haladás híveiként nem nézik jó szemmel, hogy milyen irányt vett az ország többi része, a kisvárosok és a vidék, amelyeket egyre inkább megkaparint a szélsőjobb és a „populizmus”. Szövetségre is léptek, hogy megszervezzék a válaszlépéseket.
Aki bevallotta, hogy elárulta Budapestet, és az önkormányzatiságot. Tarlós István és műve.
A Fidesz propagandagépezet által (a választásokon) támogatott, de függetlenségére kényesnek mutatkozni szerető budapesti főpolgármester a főváros 8. éve tartó „hűtlen kezelése” után szomorúan tájékoztatta a Gazdát, hogy ha ez így megy tovább, jövő ősztől rá ne számítsanak.