Hírek
90 éves korában, 2024. december 20-án kercaszomori otthonában elhunyt dr. Győry Jenő, a Környzetvédelmi és Vízügyi Minisztérum nyugalmazott főtanácsosa, a Madártani Intézet harmadik generációjának utolsó tagja. Búcsúztatása 2024. január 16-án volt Szombathelyen.
Hírek
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a hazai génmegőrzésben elért egyik eredménye a muraközi ló génmegőrzése. Az évi 12 millió forinttal támogatott projekt sikerének köszönhetően mára 60 tenyésztő és 217 ló tartozik a program felügyelete alá – hangzott el a program tegnapi záróeseményén Őriszentpéteren.
Hírek
Január közepén immár 21. alkalommal szervezte meg a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a nemzeti park igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve az Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozómadarak éves számlálását.
Hírek
2024. január elsejétől, elődje nyugállományba vonulását követően Dr. Németh Csaba igazgató, korábbi általános igazgatóhelyettes vezeti az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságot.
Hírek
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, az ország többi nemzeti parkjához hasonlóan, 2022-ben létrehozta Gyepvédelmi Tanácsadó Szolgálatát. A GYTSZ egy ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás, amelynek legfőbb célja a gyepeken folytatott gazdálkodás összehangolása a természeti kincsek megőrzésével.
Hírek
A vadkamera révén minden látható. A civilek kimentenék a bekamerázott fészekből a gyönge fiókát, a nemzeti park szerint kár beavatkozni a természet rendjébe.
Hírek
Munkatársi közösségünk megdöbbenéssel fogadta a hozzátartozók által közzétett hírt, miszerint BARBÁCSY ZOLTÁN az Őrségi Nemzeti Park Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel és Chernel István díjjal 1997-ben kitüntetett volt munkatársa életének 67. évében, 2022. június 5-én elhunyt, temetése Őriszentpéteren, szűk körben megtörtént.
Sajtótájékoztatók
Tisztelettel meghívjuk sajtótájékoztatónkra, melyen bemutatjuk azt az együttműködést, amely az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság, helyi gazdálkodók és a Környezeti Társadalomkutatók (ESSRG) között jött létre. Az együttműködés célja az, hogy az Őrség értékes rétjein gazdag növény- és állatvilág éljen a helyi gazdálkodók tájtisztelő gazdálkodási gyakorlatainak köszönhetően.
Hírek
Idén ünnepli fennállásának 20. születésnapját az Őrségi Nemzeti Park. Évi 70 ezer látogató keresi a nemzeti park által nyújtott kikapcsolódási lehetőségeket.
Hírek
Uniós pénzből 26 hektár pusztuló lucfenyvest számoltak fel, helyettük 370 ezer darab, őshonosnak számító fa csemetéjét ültették el, fa- és cserjefajokban bővelkedő erdősítéseket hoztak létre az Őrségi Nemzeti Parkban.