Magyar kutatók számításai is igazolják, hogy a 100 évesnél idősebb fák a korábban gondoltnál sokkal jobban segítenek a felmelegedés elleni küzdelemben.
őserdő
Erdőanya és Mexikó-puszta: a Pilisi Parkerdő mesés nevű mintaterületei
A 2024-es év két fontos évfordulót is jelent a Pilisi Parkerdő Zrt. szakmai munkájától elválaszthatatlan örökerdő-gazdálkodás terén: idén 70 éves a Visegrád közelében létrehozott Erdőanya, illetve 25 éves a Parkerdő nemzetközi hírű örökerdő kísérleti és bemutató területe Mexikópusztán.
Leromlanak erdeink?
Gyakran érezhetjük túrázásaink során, hogy az erdő, ahol utunk éppen vezet, talán nem olyan, mint lehetett a régmúltban. Sok a vágásterület. Néha egyetlen fafajból álló erdőrészletben haladunk, ami esetleg olyan „üres”, hogy szinte átlátni rajta. A magasból, kilátópontról nézve is többnyire „elhasználtnak”; négyszögletes foltokból varrt furcsa szőttesnek tűnik az erdős táj. Romlás, amit látunk, vagy…
Öt ausztriányi őserdőt irtottunk ki 14 év alatt
Ausztria területének ötszörösével megegyező térségben, vagyis 43 millió hektáron pusztult el trópusi őserdő 2004 és 2018 között – derül ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) ma ismertetett erdőirtási világjelentéséből.
A bükki Őserdő megóvása és a klímaváltozás
Az EGERERDŐ Zrt. területén található nyolc erdőrezervátumból kiemelt figyelmet érdemel az Őserdő Erdőrezervátum, mert a vadállomány természetközelibb összetétele miatt az utóbbi évtizedekben működnek a természetes folyamatok. Közben a védő fenyőállomány pusztul, ami kihívás a szakembereknek.
Évente közel magyarországnyi őserdőt irtunk ki
Egyre gyorsabban tűnnek el a Föld őserdei, a következő 15-20 évben sok ország az összes erdőterületét elveszítheti.
Térképen Európa utolsó őserdei
Német tudósok egy nemzetközi együttműködés keretében elkészítették Európa utolsó őserdeinek térképét. A berlini Humboldt Egyetem kutatóinak munkája 34 ország több mint 1,4 millió hektárját öleli fel. Magyarországról 8 erdőrezervátum került be.
Őserdő irtási stop Lengyelországban
Elrendelte a bialowiezai erdőben folyó fakivágások azonnali leállítását ma este az Európai Bíróság. A döntés értelmében, amennyiben Lengyelország nem tesz eleget a kiadott végzésben foglaltaknak, akkor minden egyes nap után legalább 100 ezer euró (mintegy 31 millió forint) pénzbírságot fognak kiszabni.
Norvég pénzből mentik a trópusi erdőket
A trópusi esőerdők fakitermeléssel szembeni védelmére új, több millió dolláros alapot hoz létre Norvégia – jelentette be a norvég kormány a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) keretében.
Őserdő a szomszédban
A Greenpeace erdőmentő bázisára 11 országból – köztük Magyarországról is – érkeznek az önkéntesek, hogy elkészítsék az Argeș (Argyas) folyó völgyében található ősbükkös fakataszterét. A romániai őserdők páratlan természeti értéket képviselnek. Az évszázados fákból álló rengetegben hiúzok, farkasok és medvék is menedéket találnak.