A Hátszegi-medence legidősebb emlősleleteit találták meg magyar kutatók

2021. március 9.

Hírek

Bár a magyar kutatók által vezetett nemzetközi csapat vizsgálatai elsősorban nem erre irányultak, hanem arra, hogy megtalálják azokat a több mint száz évvel ezelőtt elveszett dinoszaurusz lelőhelyeket, amelyek még Kadić Ottokár fedezett fel Erdélyben. Az ásatás során nem várt mennyiségű és mérető, gerincesektől származó leletek kerültek begyűjtésre.

125 éve találták az erdélyi dinoszauruszokat!

2021. január 1.

Hírek

Így az év első napján egy kis összefoglaló a 2020-as évről. A tavalyi év különlegesnek számít a hazai őslénykutatásban, ugyanis több fontos esemény kerek évfordulója esett rá.

20 éves a magyar dinoszaurusz lelőhely

2020. április 29.

Hírek

Napra pontosan 20 évvel ezelőtt történt, hogy egy akkor másodéves geológus hallgató, Ősi Attila barátjával, Torma Andrással hosszas információ gyűjtés után eljutott egy akkor még aktív bányába a Bakonyban, hogy megvizsgáljanak egy ígéretesnek tűnő kőzetréteget, ahol pár órányi gyűjtés során előkerültek az első magyarországi dinoszaurusz leletek is. A többi, pedig, ahogy szokás mondani már történelem.