Barion Pixel

Jane Goodall Magyarországon

Magyarországra látogatott a nagy múltú dr. Jane Goodall! A 82 éves etológus és primatológus az egész életét a csimpánzok tanulmányozására és a környezetvédelemre tette fel. Számos kitüntetése mellett 2002 óta az ENSZ Békenagykövete.

A könnycsepp alakú sziget: Sri Lanka

Sri Lankán több mint 2000 éves civilizáció maradványai találhatóak. A legnagyobb népcsoportja a szingaléz, a második helyen pedig a tamilok állnak. A Ceylon néven is ismert terület a tengerparti pihenés mellett rengeteg látnivalót tartogat a turisták számára. Sri Lankán tiszta a levegő és mindenképp a sziget javára válnak az eredeti erdők, amelyeket megőrzött a lakosság.

Élelmiszerbank az élelmiszerpazarlás ellen

Az Európai Unióban 40 millió ember nem jut elegendő élelmiszerhez. Magyarországon a lakosság több mint 30 százaléka nem jut elegendő élelmiszerhez. Becslések szerint hazánkban a teljes élelmiszerláncban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszert dobunk ki, ebből 400 ezer tonna a háztartásokból kerül ki. 2015-ben a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 2600 tonna élelmiszert mentett meg.

Mobilgomba – magyar innováció

Akár városi körülmények között is, bárki lehet sikeres gombatermesztő. Legalábbis ezt ígérik a Mobilgomba ötletgazdái. Hajdú Csilla termesztési szaktanácsadó elmondta, hogy a gombatermesztés egy nagyon nagy üzemmérettel rendelkező vállalkozás, ami nem megvalósítható egy átlagember számára. A Mobilgomba célja pedig pont az volt, hogy ezt a fajta termesztést elérhetővé tegyék.

Ismerjük meg a vadmacskát

A vadmacska Európa kevéssé ismert, ám veszélyeztetett ragadozója. Hazánkban is élnek, de az emberek alig tudnak róluk valamit: a szakembereknek is nehezére esik megkülönböztetni a házimacskától. Ezt tovább fokozza az a tény is, hogy elég sok hibrid egyed él Magyarország erdeiben, ami a kóbor házimacskáknak köszönhető.

Globális túlfogyasztás – értsük meg egyszerű példákon keresztül

Az emberiség idén alig több mint hét hónap alatt, augusztus 13-ra használta el a Föld egész éves erőforrás mennyiségét a Global Footprint Network jelentése szerint. Az elmúlt 15 évben a túlfogyasztás világnapja két hónappal került előrébb, de a bolygó kizsigerelése folytatódik. Magyarország is pazarol. Ha rajtunk múlna, már május 8-án átlépnénk a fenntarthatóság küszöbét.

Aranysakál Magyarországon

10-15 éve tért vissza az aranysakál Magyarországra, mára több ezer példány él az országban. A nádi farkas néven is ismert állatra sok gazda ádáz ellenségként tekint, mert állításuk szerint megtizedeli a nyájat. Viszont az egyébként vadászható aranysakál sorsát a természetvédők a szívükön viselik.

Veganizmus és élelmiszer pazarlás

A veganizmus az állati termékek használatának mellőzése. A hozzá kapcsolódó filozófia elutasítja az érezni képes állatok árucikk státuszát. Erről, és az élelmiszer pazarlásról nézze meg az OzoneNetwork tegnapi Egyenlítő c. műsorát.

80 éves Juhász Árpád, a geológus, az ismeretterjesztő és a tévés

Tudósként, geológusként és ismeretterjesztőként rendkívül sokat tett, hogy alaposabban és összefüggéseiben megértsük a körülöttünk lévő világot. A nyolcvan éves Juhász Árpád munkássága rengeteg könyvet, folyóiratokban megjelent publikációt, és számos ismeretterjesztő tévéműsort fémjelez. Kísérletet sem tudunk rá tenni, hogy mindenről beszámoljunk, ezért csupán egy aprócska ízelítőt olvashatnak egy összetett és tartalmas életútról.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.