Itt a vaskor vége? Az 1960-as évek elején a tudósok és a műanyaggyártók azt jósolták, hogy a polimerek gyártásában elért káprázatos fejlődésnek köszönhetően a műanyag le fogja taszítani a legelterjedtebb anyagok dobogójáról a fémet, az üveget és a fát. Mindenki el volt ragadtatva.
pet
Új tankönyvsorozat a folyóműveltség elterjesztéséért
A Tisza hulladék-szennyezettségének felszámolásán több mint 10 éve sikeresen munkálkodó PET Kupa Egyesület folytatja nemzetközi folyómentő projektjét, melynek újabb állomása a Folyómentő Iskola Hálózat kialakítása, melyhez most egy különleges tankönyvsorozattal nyújtanak segítséget az oktatási intézmények számára.
A bélrendszerünknek is árt a megevett mikroműanyag
Mostanra tudjuk, hogy a mikroműanyagok ott vannak az óceánokban, a folyókban, termőföldben, sőt az Antarktisz védett területein is. Bekerültek az emberek és az állatok táplálékába, és lerakódnak az emberi szervezetben is. Így aztán annyira nem is meglepő, hogy a Nankingi Orvostudományi Egyetem kutatása szerint a műanyag részecske az emberi bélrendszer gyulladásos megbetegedéseiért is felelős.
Brutálisan sok mikroműanyag van szennyvízeinkben
A szennyvíztisztító telepek annak ellenére távolítják el nagy hatékonysággal a mikroműanyagokat, hogy nem tervezték azokat ilyen problémák megoldására – derült ki több hazai szennyvíztisztító telep felméréséből. Kiemelten fontos a lakosság hozzájárulása a mikroműanyag szennyezés megelőzéséhez.
Elszálltak a költségek a palackozott ásványvíznél. Tovább nő a drágulás
Az elmúlt időszakban igen megemelkedtek a gyártás, a szállítás és a termék-előállítás egyéb költségei, melyek az ásványvízgyártást jelentősen befolyásolják. Az energiaárak emelkedése miatt drasztikusan felment a műanyag ára is, valamint a PET-palack, a csavarzár, és a címkék költsége, és nem utolsó sorban a munkabéreké – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcsé és Üdítőital Szövetség elnöke.
A Coca-Cola és a Pepsi újrahasznosított műanyagtartalomra vonatkozó vállalása nem menti meg az óceánokat
Egy új kutatás szerint a vezető üdítőitalgyártó óriások újrahasznosított tartalomra vonatkozó célkitűzései 93%-ban nem oldják meg a műanyag palackok vizeket érintő szennyezését. Az Oceana válasza: ideje átállni az újratölthető palackokra.
Már az antarktiszi hóban is ott a mikroműanyag
A Föld legtávolabbi vidékén, már az Antarktiszon is kimutatták a mikroműanyagot, vagyis az 5 milliméteresnél kisebb plasztikdarabkákat a hóban. Ezek a levegőben utazva is megtehetnek több ezer kilométert, de lehet hogy az emberi jelenlét az Antarktiszon „mikroműanyag-lábnyomot” hagy maga után.
Immár élő emberek tüdejében is találtak mikroműanyagot
A tudósok szerint a műanyagszennyezés ma már az egész bolygón jelen van, így az ember is elkerülhetetlenül ki van neki téve. Most először találtak élő emberek tüdeje mélyén műanyag mikroszemcséket: 13, műtéten átesett páciens közül 11-ben fedezték fel a részecskéket.
A mikro mellett a nano műanyagok is beterítették bolygónkat
Első ízben mutattak ki a Föld mindkét pólusán nanoműanyag-szennyeződést, ami azt jelenti, hogy a láthatatlan méretű szennyező részecskék a bolygó minden pontján jelen vannak. Ezek kisebbek és mérgezőbbek, mint a mikroműanyagok, melyekről már korábban kimutatták, hogy világszerte jelen vannak a Földön.
A Continental gumiabroncsokban 2022-től már újrahasznosított PET is lesz
A Continental 2022-től lehetővé teszi az újrahasznosított műanyagpalackokból származó újrafeldolgozott poliészter használatát. Az új fenntartható poliészter fonalat mechanikus eljárással nyerik ki a polietilén-tereftalát (PET) palackokból, és a gumiabroncs szövetvázának kialakítása során fogják felhasználni. Ezzel a hagyományos poliészter teljes mértékben kiváltható.