Eladják a halastavainkat is – Rabsicokat támogat a kormány?

2016. március 21.

Hírek

Az állam szívesen szabadulna a tulajdonában maradt halgazdaságoktól, de ezúttal nehezebb dolga lesz, mint az uniós támogatást élvező szántóföldekkel volt. Ugyanakkor a hazai természetes vizekben 2016-tól tilos a kereskedelmi célú halászat, amivel a szakemberek szerint az orvhalászatot támogatják.

Majd nálunk is lesznek bádogvárosok, mint Dél-Amerikában

2016. március 6.

Hírek

Azzal, hogy az állam eladja a földeket – méghozzá egy nyilvánvalóan nagybirtok- és spekulációpárti szisztémában –, gyakorlatilag lemond a mezőgazdaság jövőjének formálásáról. Tipikus félfeudális rendszert épít a Fidesz – a végén gazdák tömegei kényszerülhetnek nagyvárosi nyomornegyedekbe.

Vissza a középkorba

2016. január 29.

Hírek

Az állami földek eladásával Orbán Viktor kormánya visszavezette Magyarországot a középkorba, a Csák Máték világába. Annyi különbséggel, hogy a középkorban az ellenség vitte el rabszolgának a legyőzötteket. Minket nem az ellenség győzött le, hanem saját kormányunk, és saját érdektelenségünk – nem visznek sehova, saját országunkban leszünk kiszolgáltatott, nyomorult helyzetben levő rabszolgák.

Magyarország kiárusítása folytatódik. Föld után halastavak

2016. január 18.

Hírek

Bizony itt külföldiek soha nem fognak termőföldet vásárolni-mondta Orbán Viktor miniszterelnök Jakab István elégedett bólogatása közben….valamikor, nem is olyan régen. Több megyében is külföldi vásárolta a legtöbb földet. A föld után jönnek a halastavak.

A földmulyi természetvédelmi aggályai

2015. november 19.

Hírek

Bár a Natura 2000 hálózat és az európai természetvédelmi keretjogszabályok jók és korszerűek , a magyar kormányzati álláspont ezzel ellentétes, hiszan az Orbán-kormány elkezdte az állami tulajdonú területek értékesítését, amelyek között Natura 2000 besorolású szántók és gyepek is találhatók. Ha ezek a területek magánkézbe jutnak, további sok ezer hektáron nehezül meg a természetvédelmi szempontok érvényesítésének… Tovább »

Még idén 2-300 ember kezébe kerül a hazai termőföld

2015. november 8.

Hírek

Ángyán József úgy véli: a most eladott föld hamarosan külföldi kézbe kerül. Az Auróra Kulturális Központban szervezett beszélgetésen Ángyán azt is mondta: szerinte a Magosz pártfeladatként megkapta, hogy sürgetni kell az állami földek eladását a gazdák igényeire hivatkozva.

Eladó a nemzet aranya

2015. október 29.

Hírek

Az Orbán-kormány földpolitikája igen ellentmondásos, a 2010-es kormányprogramban, valamint az elfogadott vidékfejlesztési stratégiában a családi gazdálkodók, a középbirtokok és az élhető, munkahelyeket is teremtő vidék képe rajzolódik ki. A tényleges történések viszont botrányos földbérleti pályázatokról, a pályázatokon vesztes, bérelt föld nélküli korábbi földművesekről, legelő nélkül maradt állattartókról, vegyszerezéssel tönkretett biogazdaságról szólnak.

A Magosz szervezi az állami földek mutyiját?

2015. október 12.

Hírek

Megvan már a lista a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségénél (Magosz) arról, hogy ki, hol, mire fog licitálni az állami földek eladása során – állította Raskó György agrárközgazdász és nagyvállalkozó a Magyar Nemzetnek adott interjúban.