Kevésbé szennyezzük a magyar légteret

2017. április 13.

Hírek

Közel 1,5 millió kilométerrel csökkent a Magyarország felett átrepülő járatok útvonala, a légitársaságok mintegy 3 millió dollár értékű üzemanyagot takarítanak meg és több mint 16 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid kerül a levegőbe – ez a mérlege a HungaroControl Zrt. által 2015 februárjában bevezetett HUFRA (Hungarian Free Route) kezdeményezésnek.

Rovarok billiói szelik a brit légteret

2016. december 25.

Hírek

Brit kutatók 10 évnyi munkával először mérték fel, hogy kb. hány milliárd költöző rovar szeli át az eget Dél-Anglia fölött évente. Szerintük 3,5 ezer milliárd bogár és lepke vonul át minden évben az emberek számára észrevétlenül, nagy magasságban Dél-Anglia fölött.

Fecskerekord: 10 hónapos repülés alvás nélkül

2016. október 28.

Hírek

Megdöntötte minden madárfaj nonstop repülési világrekordját a sarlósfecske: egy új tanulmány szerint tíz hónapig képes a levegőben maradni leszállás nélkül, bár azt még nem tudni, mikor és hogyan alszik.

Zéró emisszióval a Föld körül

2016. július 26.

Hírek

A Solar Impulse történelmet írt azzal, hogy az első, kizárólag napenergiával hajtott repülőgépként sikeresen befejezte földkerülő repülőútját! A Kairóból felszálló gép sikeresen teljesítette az út utolsó, 48 órás etapját, majd közép-európai idő szerint hajnali 2 óra 5 perckor leszállt Abu-Dzabiban, a kiindulási állomására.

Átrepülte az Atlanti-óceánt a Solar Impulse2

2016. június 25.

Hírek

Világ körüli útjának újabb szakaszát teljesítette a Solar Impulse 2 kísérleti napelemes repülőgép: átszelte az Atlanti-óceánt és leszállt a spanyolországi Sevillában.

Átrepülte a napelemes repülőgép a Csendes-óceánt is

2016. április 24.

Hírek

A Solar Impulse 2 nevű napelemes repülőgép eddigi legkockázatosabb útja volt a mostani, mert vészhelyzet esetén nem tudott volna hol leszállni. A gép Hawaiiból indult és megállás nélkül 62 órát repült üzemanyag nélkül, miután sikeres landolást hajtott végre San Francisco közelében.

Kalapoznak a tönkrement a Solar Impulse túléléséért

2015. július 30.

Hírek

Bertrand Picard, a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép pilótája húszmillió eurót akar gyűjteni 2016-ban, hogy a repülő folytathassa Föld körüli útját. A Solar Impulse 2 leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg a kb. 8000 km-es útját Japánból Hawaiira, innen viszont már a hő okozta károk miatt nem tudott felszállni.

Újra kényszerpihenőn a Solar Impulse 2

2015. július 13.

Hírek

Augusztus előtt már nem szállhat fel a hő okozta károk miatt a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, mely július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint 8000 kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.

Brutálisan szennyeznek a repülőgépek

2015. május 8.

Hírek

Egy repülő felszálláskor másodpercenként 100 milliárd nagyon apró egészségkárosító részecskét bocsát ki A repterektől akár tíz kilométerre lakók is a mindennapi légszennyezés háromszorosának vannak kitéve, ha a városközpont irányába fúj a szél.

Kínában ragadt a Solar Impulse-2

2015. április 20.

Hírek

A Föld körüli útra vállalkozó Solar Impulse-2 napelemes repülőgép az időjárás miatt egyelőre Kínában ragadt. Az egy éjszakára tervezett csonkingi megállás már több mint két és fél hétre nyúlt.