Ámbráscet rezervátumot hoz létre Dominika

2023. november 15.

Hírek

A Dominikai Köztársaság bejelentette, hogy létrehozzák a világ első ámbráscet rezervátumát. Ennek értelmében Roosevelt Skerrit miniszterelnök bejelentette, hogy betiltják a kereskedelmi halászatot, és nagy hajók sem közlekedhetnek a sziget nyugati partjaihoz közel eső 800 négyzetkilométeres területen.

Tanzániában elűzi lakóhelyükről a maszájokat a turizmus és az arab bérvadászat

2023. június 3.

Hírek

1968-ban a Beatles gúnyosan énekelt „Bungalow Billről”, az emberről, aki imádta a meditációt és az indiai tigrisvadászatot. Örökösei most az Egyesült Arab Emírségekből érkeznek, és Kelet-Afrika völgyeiben és legelőin nagyvadakra vadásznak. A helyi törzsek kárára, akiket kitelepítésre kényszerítenek a hatóságok, míg ezeket a dúsgazdag ragadozókat a tenyerükön hordozzák.

Jót tett az állatszaporulatnak a járványhelyzet

2021. február 1.

Hírek

Sokkal több állatnak születtek utódai egy mexikói rezervátumban, mióta nincsenek látogatók. A gondozók szerint az állatok nem tudják, hogy járvány van, de azt megérzik, hogy kevesebb a látogató. Így pedig nyugodtabbak is.

Az oroszlán nem szobacica

2018. március 1.

Hírek

Kivitték sétálni az oroszlánokat egy dél-afrikai rezervátumban, az egyik elszaladt és halálra marcangolt egy turistát.

A pandák miatt 170000 embert telepítenek át

2017. március 10.

Hírek

A kínai Szecsuan tartományban 172 200 embert telepítenek át, hogy semmi és senki ne veszélyeztesse az óriáspandákat a kialakítani tervezett nagy nemzeti pandaparkban – jelentette be a tartomány erdészeti hivatala.

Turista stop a tigrisrezervátumokban

2012. július 25.

Hírek

Az indiai legfelsőbb bíróság kitiltotta a turistákat a kormány által fenntartott negyven tigrisrezervátum “törzsterületéről”, nyolc szövetségi államra pedig büntetést szabott ki, mert nem létesítettek ütközőzónákat a veszélyeztetett ragadozók lakta erdők körül.

Visszatérnek szülőföldjükre a bölények – Amerikai Serengeti

2012. április 8.

Hírek

Montana amerikai állam keleti részének egy csöndes sarkában, az aranyló prérin, hatalmas kék ég alatt hetvenegy bölényborjú száguld ki a karámból, és a port felverve gyorsan csatlakozik a több száz különböző korú amerikai bölényből álló csordához. A borjak a kanadai Elk Island Természetvédelmi Területről érkeztek, és a vidéken valaha élt bölények egyenes leszármazottai.

Borneón ritka főemlőst találtak

2012. január 21.

Hírek

Rendkívül ritka főemlőst, Hose-langurt talált egy nemzetközit tudóscsoport Borneón. A kihalás szélén álló főemlős (Presbytis hosei canicrus) a cerkóffélék családjához tartozik, és különböző délkelet-ázsiai szigeteken, közöttük Borneón, Szumátrán és Jáván honos.