Hírek
A Belgium nagyobb részét kitevő Flandria kormánya bejelentette, hogy vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel formájában segíti az ingatlanok energiahatékonyságának növelését.
Hírek
A Belgium nagyobb részét kitevő Flandria kormánya bejelentette, hogy vissza nem térítendő támogatás és kamatmentes hitel formájában segíti az ingatlanok energiahatékonyságának növelését.
Hírek
Magyarországon 2,7 millió családi ház van, és több mint ötödüknél előfordul beázás, penészedés, vagy pedig a tetőről hullik a cserép. Bár a helyzet jobb, mint hat-hét éve, Európában ezzel az aránnyal továbbra is az öt legrosszabb helyzetű ország között vagyunk.
Hírek
Hosszú évek óta foglalkozom gazdasági alapú társadalmi felzárkózással, nagyon sok helyen jártam, rengeteg közösséggel találkoztam. Ez az időszak lehetőséget adott rá, hogy lássak elkötelezettebb és kevésbé elkötelezett cigány családokat és cigány közösségeket, illetve, hogy lássam azt is, miként hatnak egy több cikluson át bizalmat kapott kormányzat felzárkózáspolitikai intézkedései. Forgács István romaügyi szakértő véleménycikke.
Hírek
Meg kell vizsgálni, hogy újra tudjuk-e nyitni a barnakőszén bányáinkat. Az erdőgazdaságoknak pedig előírtuk, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne több tűzifát kitermelni – mondta Orbán, majd arról is beszélt, elindul az állami kazán- és kályhaprogram. A 13 éve félrekezelt (orosz függőségű) hazai energiapolitikát kényszerkapkodásokkal szeretnék orvosolni. A szakértők szerint évek kellenének ahhoz, hogy új bányákat… Tovább »
Hírek
Presztizsberuházások helyett családok milliói kaphattak volna energiahatékonysági támogatást, ezzel elkerülhető lett volna a mostani pánik és kapkodás. Persze abból nem gazdagodott volna a NER. Interjú Holoda Attila energetikai szakértővel.
Hírek
Az Energiaklub és a MEHI évek óta dolgozik a valódi rezsicsökkentésért: azért, hogy a háztartások megfelelő támogatást kapjanak a hosszú távú rezsicsökkentő megoldások megvalósításában. Üdvözöljük azokat a szabályozási változásokat, amelyek energiatudatosságra és energetikai beruházásokra ösztönöznek, de elengedhetetlennek tartjuk, hogy mindenki részesüljön szakmai, a rászorulók pedig pénzügyi segítségben is az otthonok fenntartható üzemeltetéséhez.
Hírek
Nem sokkal a választások előtt még örömmel tájékoztatta az állam a napelemre jogosultan pályázókat, hogy pozitív elbírálásban részesültek, ám azóta síri csend: se szerződés, se pénz, az árak viszont megugrottak. Van, aki szerint a pályázatokat eleve dilettánsok írták ki, sokan már most százezreket buktak, és egy fillért sem kaptak az államtól.
Hírek
A rezsicsökkentés egyfajta hazugság volt, mert valahol máshol nagyon komolyan meg kellett fizetni ennek az árát – mondta el Holoda Attila energetikai szakértő a az RTL Reggeliben. A Fidesz kormány korábbi államtitkára szerint a kormány sok részletre nem gondolt.
Hírek
A rezsiharc elbukásával egyik pillanatról a másikra nagyot fordult a világ a villanyautósokkal is. Most úgy néz ki, ha valaki csak a „rezsivédett” árammennyiség felett tudja otthon tölteni autóját, azzal szembesülhet, hogy még 600 forint feletti hagyományos üzemanyagáraknál is a benzines vagy dízeles autóstársak járnak jobban.
Hírek
Az ágazat a rezsicsökkentés miatt masszívan veszteséges, aszályosabb időszakban pedig már a vizet sem tudja mindenütt garantálni – írja a ma megjelenő HVG.
Putyin háborúja miatt az orosz tulajdonú hazai Sberbankot bezárták, így a Greenfo BT is váltott a Raiffeisen Bankra.
Támogasd munkánkat! Részletek: https://greenfo.hu/hir/uj-szamlan-tamogathato-a-greenfo/
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.