Mint azt korábban mi is megírtuk, egy észak-dakotai, 9 fős esküdtszék úgy döntött, hogy 3 Greenpeace szervezetnek 660 millió dollárt (kb. 245 milliárd forint) kell fizetnie az Energy Transfer fosszilis cégnek egy közel egy évtizeddel ezelőtti tiltakozás miatt egy olajvezeték-beruházás ellen.
Standing Rock
667 millió dolláros büntetést kapott a Greenpeace egy olajvezeték elleni tiltakozásuk miatt
Több mint 660 millió dolláros kártérítés megfizetésére ítélték a Greenpeace környezetvédelmi csoport több szervezetét. Az ügy 2016-os és 2017-es akciók miatt indult, melyek során az aktivisták egy észak-dakotai indiánrezervátum közelében épülő olajvezeték miatt tüntettek.
A bíróság szerint le kell zárni a „fekete kígyót”
Történelmi nap volt július 6-a Standing Rock (Álló-szikla) Rezervátumban élő sziú indiánok és más őslakos törzsek számára: a szövetségi bíróság úgy döntött, hogy harminc napon belül le kell zárni a Dacota Access kőolajvezetéket és el kell távolítani belőle az olajat.
Menekítik az antizöld Trump elől a klímakutatások adatait
Donald Trump amerikai elnök igen energikusan látott munkához, és Obama emblematikus vívmányainak eltörlése mellett mintha az éghajlatváltozás lenne leginkább a bögyében. Beosztottjai már korábban is listázni próbálták a kormányzati klímakutatókat, most pedig arra utasították a környezetvédelmi hivatal munkatársait, hogy minden klímaváltozással foglalkozó mondatot tüntessenek el a hivatal honlapjáról.
Trump miatt több millióan maradhatnak ivóvíz nélkül
Őslakos amerikaiak és környezetvédők ezrei ígérik, hogy folytatják harcukat a Dakota Access és a Keystone XL olajvezetékek ellen. A két olajvezeték történelmi összefogásra ösztönözte az indián törzseket, a környezetvédőket, veteránokat és a velük szimpatizálókat.
A Standing Rock indiánjai mellett a magyar zöld civilek
Az Észak-Dakotában található Standing Rock rezervátum nyolcezer sziú és dakota őslakos otthona. Az itt élő indiánok más törzsekkel és szimpatizánsaikkal együtt április óta tiltakoznak a Dakota Access kőolajvezeték megépítése ellen. Most magyar civil zöldek is szimpatizáltak velük.
Millióan szimpatizálnak a Facebookon a Dakotai csővezeték ellen tiltakozókkal
Eddig több mint egy millió ember jelentkezett be a Facebookon a Standing Rock Indián Rezervátum környékén, az Észak- Dakotai olajvezeték ellen tiltakozó aktivisták rendőrségi lekövethetősége elleni tiltakozásként. A Dakota Access Csővezetékben érintett Donald Trump leendő USA elnök is, aki 500 millió és 1 milliárd dollár közötti összeget fektetett be az Energy Transfer Partners cégbe.
Álljunk ki mi is a dakotai őslakosokért
A Dakota Access nevű olajvezeték kiépítése óriási ellenállást váltott ki az észak- dakotai őslakosok körében. A csővezeték a Standing Rock (Álló-szikla) Rezervátumban élő sziú indiánok szentföldjén haladna keresztül, érintve ősi temetkezési és kultikus helyeiket. A 3,7 milliárd dollár értékű beruházás eredetileg nem őslakos, fehér emberek földjén haladt volna keresztül, de a földtulajdonosok ellenállása miatt az…