Van, aki csak most szembesül vele, hogy oda a korábbi kedvező szemétdíja, ott, ahol a szolgáltató vagy az önkormányzat a tavaly bevezetett hulladékkoncesszióval párhuzamosan kivezette a korábbi szemétdíjkedvezményt. Ha sokallja a díjat, váltson kisebb kukára – javasolják az érintetteknek.
szemétdíj
Hova tette az állam a budapestiek szemétszállítási pénzét?
„Hol van a fővárosiak által az elmúlt három évben befizetett többmilliárdnyi kukadíj és az FKF dolgozói által megtermelt egyéb bevétel?” – erről érdeklődött közleményében a szemétszállításért (is) felelős fővárosi cég, a Budapesti Közművek NZrt. (BKM).
Tovább szivatja Budapestet a kukaholding
Még mindig nem fizetett a kukaholding az FKF-nek. A számla már egy hete a kukaholdingnál van, viszont a háttérben még megy az alkudozás.
Vagyonokat követel a hatalmas mínuszba süllyedt kukaholding
Fél évvel a számviteli törvényben előírt határidő után a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. is nyilvánosságra hozta a 2018-as beszámolóját, amelyből a Napi.hu közölt részleteket.
Feladatára alkalmatlan az állami kukaholding
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj, magyarul a szemétdíj beszedésére és a tartozások kezelésére keres szolgáltatót a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV). A monopolhelyzetbe hozott állami hulladékkezelő cég eddig maga végezte a számlázást és a kintlévőségek behajtását, de ezzel a feladattal nem boldogult, számos helyen egyszerűen nem kaptak számlát az ingatlantulajdonosok.
Kukabukta – ráfizetünk az államosításra
Hulladékkáosz: a csőd szélén áll a második legnagyobb hazai lakosságihulladék-szállító, az Észak-alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. Sokba fog fájni a „kukaholding vízfej.”
Az Orbán kormány szétveri a hulladékgazdálkodást is
A szemétszállítás központosításával kapcsolatos kormányzati intézkedések azonnali felfüggesztését követelik a hulladékgazdálkodási szakma képviselői. A szemétgyűjtés centralizációját ugyanis lehetetlennek tartják az előírt április elejei időpontig. Emellett attól tartanak, hogy országszerte káosz alakul ki a hulladékgyűjtés területén a készülő új jogszabályok áprilisi életbelépése után.
Tarlós a hulladéktörvény módosítását szeretné
Számos, a fővárosi és az agglomerációban élő lakosságot érzékenyen érintő kérdésről beszélt a mai Budapestinfón Tarlós István. A budapesti főpolgármester szerint is betett a hulladékgazdálkodásnak a rezsicsökkentés. Nápoly korábbi sorsára juthat Budapest a szemétszállítás átalakításával
Vajon mikor jöhet az országos hulladék-mutyi?
Igazi bűvészmutatványra készül a kormány a szemétdíjakkal. Újabb rezsicsökkentést ígér, miközben a hulladékok veszteséges elszállítására sokszor csak állami kényszer nyomán hajlandók a vállalkozások. Bár a kormány addig trükközött, hogy már teljesen összezavarta a publikumot, a megoldás kezd felsejleni.
Kukába került a józanság
Nem az a fő gond, hogy a rezsicsökkentés és a költségnövekedés miatt a települési hulladékszállítók sorra mondják fel szolgáltatási szerződéseiket, és emiatt a lakosoknak esetleg néhány hétig el kell viselniük a felgyülemlő szemét látványát és bűzét, hanem az, hogy az új helyzetben hosszú távon nem tartható fenn a szolgáltatás színvonala. Emellett a szennyező fizet elvet…