Szijjártó Péter beismerte: 1500 milliárdot költött el a kormány az ázsiai tulajdonú akkugyárakra. Ez a magyar GDP két százalékának megfelelő összeget jelent, miközben az ország gazdasági teljesítménye egyre siralmasabb.
Szijjártó Péter
Tovább nő az akkugyarmat – most Szolnokon egy kínai gyárral
Szolnokon építi fel az első európai üzemét a KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég – – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A 40 milliárd forintos beruházással százhúsz új munkahely jön majd létre – írta az MTI.
A békepárti Orbán kormány háborús nyerészkedése az orosz gázzal
Szerbia felől lassan másfél éve ömlik Magyarországra az – esetenként átcímkézett – orosz gáz. A beérkező mennyiség sokkal nagyobb, mint amit az oroszokkal kötött hosszútávú szerződés indokolna. A többletgáz pedig minden jel szerint kifejezetten olcsó, és ennek megfelelően néhányan rengeteg pénzt keresnek rajta. Az egyik nagy nyertes a néhány hete 126 milliárdos osztalékelőleget fizető, a…
Paksi atommutyi: Szijjártó többet is fizetne az oroszoknak, pedig máshol inkább lemondtak a dráguló atomerőművekről
Szijjártó Péter előterjesztésére nyújtotta be azt a törvényjavaslatot Semjén Zsolt, ami lehetővé tenné a Paks II beruházás eredeti árának növelését. Azt viszont nem tudni, hogy mekkora áremelkedésre számítanak. Az Eurostat által nemrég közzétett 2023-as adatok szerint nagyon megdrágult az építési alapanyagok gyártása és a nyersanyagok kitermelése Európában.
Debrecen után Paks II-nél sem épül meg egy ivóvízvezeték pénzhiány miatt
Akárcsak sok más ipari beruházás esetében, úgy Paks II építése kapcsán is megnövekszik a víziközműkapacitás-igény, aminek a kiszolgálásához fejleszteni kell a víziközműveket. Ennek része lett volna az a két projekt is, amelyeknek a megvalósítása már biztosan csúszik, hiszen a kivitelezésre kiírt tenderek eredménytelenül zárultak.
Szijjártó Péter kapta a Legnagyobb Légszennyező díjat
A Tiszta Levegő Világnapján Tordai Bence átadta a „Legnagyobb Légszennyező” díját annak, aki idén a legtöbbet tett a levegő minőségének romlásáért Magyarországon. A Budai Zöldek indoklása: Elhibázott antizöld gazdaságpolitika. Akkugyarmat létrehozása. Külügyérként túltolt repülőzés.
A jövő zöld csodái – Látomások a debreceni Nap-erőműről
Ironizálásnak itt helye persze nem lenne. Nagyon is komoly dolgok ezek. Miskolc rozsdába fulladt sorsára gondolok. Nyilas Misi városa most újabb pakkot kapott. A CATL után a BMW-től ismét. Kósáék bontogathatják. Hűha. Mekkora öröm lesz a városban és a környéken, ahol már mindent futballpályányi mértékegységben mérnek!
Vállalhatatlan atommutyi
Magyarországon aligha létezik atompártibb közszereplő Aszódi Attilánál, a BME Nukleáris Technikai Intézetének egyetemi tanáránál, aki bővítési kormánybiztosként is szolgált, amíg politikailag tolerálhatónak érezte. Ezek az ő szavai a Forbes magazinban 2022 márciusából, amikor Putyin hadserege háborús helyszínné tette a csernobili és a zaporizzsjai atomerőmű területét is:
Zöldülés helyett további függés: Orbán részesedést vett egy azeri gázmezőben
Magyarország részesedést vett a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében. Szijjártó Péter szerint mindez jelentős biztonságot ad a nagy energiapiaci ármozgásokkal és bizonytalanságokkal szemben.
A nemzetbiztonság összeomlása – A jelenlegi kormányzat iránti bizalomvesztés egyik oka a sok közül
A természet- és környezetvédelmet leépítő, az önálló környezetvédelmi minisztériumot elsőként megszüntető, majd az oktatásügyet, aztán az egészségügyet szétmállasztó (a belügyi tálcába beolvasztó) jelenlegi kormányzat napjainkra már a nemzet biztonságát sem képes garantálni. És ez már nem egyszerű hiba, hanem súlyos bűn.