Barion Pixel

Piszkálódó főemlősök

Az emberek egymás agyára tudnak menni, ha kötekednek vagy incselkednek egymással, esetleg piszkálják a másikat. A vicces marháskodástól az idegesítő agresszivitásig terjedő viselkedési forma ősidőktől velünk van, olyannyira, hogy 13 millió éves szokás, ami összeköti az ősembert a legközelebbi rokonaival, a főemlősökkel.

Az ember után a legtöbb barátja a delfinnek van

A homo sapiens evolúciós sikere nem azon múlott, hogy erősebb vagy okosabb volt, mint más fajok, hanem, hogy képessé vált közösségben gondolkodni és cselekedni. Nem külön-külön lettünk a teremtés koronái, hanem törzsközösségekben, nemzetségekben és országokban.

Együtt „trécselnek” reggelente a cápák

Az eddig ismertnél jóval összetettebb közösségi életet élnek a cápák, széles közösségi hálózatokat ápolnak és évekig tartó kapcsolatokat alakítanak ki – derítették ki a tengerbiológusok szürke szirtcápák életét tanulmányozva a Csendes-óceánban.

A városi fény- és zajszennyezés stresszeli a vörösbegyeket

A fény- és zajszennyezés negatív hatással van a városi környezetben élő vörösbegyek énekére és viselkedésére Nagy-Britanniában. A Southamptoni Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy miként befolyásolja az éjszakai közvilágítás és a közlekedés zaja az egyik városi parkban élő vörösbegyek életét.

Nem tyúkeszűek a madarak

Egyes madarak sikeresen oldanak meg logikai feladatokat, elsősorban azok a fajok képesek erre, amelyek táplálékukat elrejtik – derítették ki osztrák viselkedéskutatók.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.