A rendszerváltás idején a Fidesz politikusainak meghatározó támogatója volt Soros György. Igen sok ösztöndíjas úttal támogatta a Fidesz alulképzett fiatal vezetőit. Orbán Viktor is kedvezményezett volt és akkori politikai ízlésének megfelelően angol liberális filozófiát tanult Oxfordban, amennyire tőle tellett. Az Orbán-kormány a 2015-ös menekültválság idején konfrontálódott Soros György hálózatával. A Fidesz-KDNP szerint Soros György és…
TASZ
Nem kell beszarni! Nevessük ki a gyalázkozókat!
Civil szervezetek munkatársai tartottak megemlékezést, hogy felhívják a figyelmet a civilek tíz éve romló helyzetére. A civil kurázsit nem lehet eltörölni! néven meghirdetett rendezvény apropója egy emblematikus esemény, az Ökotársnál tartott házkutatás tízéves évfordulója volt.
A helyi közösségekben ott az erő, hogy fellépjenek a környezetpusztítás ellen
Az egyes emberek egyedi erejét megsokszorozza, ha közösen, egymással együttműködve cselekszenek, ugyanakkor a fellépésre legtöbbször olyan emberek képesek, akik rendelkeznek érdekérvényesítési képességgel, írja a TASZ ügyvezető igazgatója, aki szerint az eleve kevesebb erőforrással rendelkezők nem csak jobban kitettek ezeknek a hatásoknak, de kevesebb eszközük is van fellépésre.
Saját jogszabályát szegi meg a kormány a Fertő-tó ügyében
2014-ben a Fertő-tavi vízitelep fejlesztésére még 1,7 milliárd forintos költséget becsültek. Azóta ennek a vízitelepnek a rekonstrukciója elképesztő módon elszállt. A tervezett beruházás területe már négyszerese az eredeti strandnak, és már több mint 45 milliárd a becsült költség. A természeti károkról nem is beszélve.
Ösztön és ösztönzés: mitől születik több gyerek? konferencia
A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) június 6-án 18 órától a Preziben (1065 Budapest, Nagymező utca 54.) várja a sajtó munkatársait, ahol rendhagyó szakmai konferenciáján 18 előadó 5 perces felszólalásokban vitatja majd meg, hogy milyen állami, kormányzati intézkedésekre lenne szükség ahhoz, hogy emelkedjen Magyarországon a születések száma.
Íme Paks 2 adásvételi szerződése
Az Energiaklub 2015 decemberében a TASZ jogi képviseletével pert nyert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel szemben. A jogerős ítélet szerint nyilvánosságra kell hozni a Paks II Zrt. felvásárlásáról szóló szerződést. A vállalat a határidő betartásával megküldte a dokumentumot, így ezt közzé tesszük.
Azonnal állítsák le Paks II-t!
Állítsák le Paks II jelenleg zajló környezetvédelmi engedélyezését, függesszék fel a telephelyen folyó vizsgálatokat, a kormány, az MVM Zrt. és az MVM Paks II Zrt. pedig hozzon nyilvánosságra minden elemzést, tanulmányt, amelyek alapján a Paks II beruházás mellett döntöttek. Ezeket követeli a Greenpeace a Jávor Benedek ma megjelent dokumentumai alapján. Paks titkosítása miatt 5 civil…
Civilek a haza védelmében
Szörnyű következményei lehetnek, ha a hatalmon lévők kényük-kedvük szerint változtatják a játékszabályokat. A civilek elleni támadások a még működő ellensúlyok leépítésének kísérlete. A korlátok nélküli kormányzás pedig mindenkit kiszolgáltatottá tesz.
Paks 2: A kormány saját szabályait sem tartja be?
Paks2 előkészítéséről ma szinte semmit sem tudunk, ahogy az Országgyűlés tagjai sem, pedig ők ma döntenek a 3000 milliárd forintnyi hitel felvételéről. Egy ilyen döntés nemcsak felelőtlen, de ellentétes is Magyarország érdekeivel. A saját unokáitokat áruljátok el!
Hova lett a parlagfűs pénz?
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon arra kötelezte a Vidékfejlesztési Minisztériumot, hogy számoljon el arról a több mint egymilliárd forintról, amit az adófizetők parlagfű mentesítésre ajánlottak fel. Az óriási összegen túl az ügy jelentősége, hogy a bíróság vizsgálta, hogy jogosan hivatkozott-e a minisztérium az információszabadság törvénybe iktatott hírhedt, új megtagadási indokra. Tények a TASz valótlanságaival szemben –…