Hírek
Egy környezeti- és klímaválság kellős közepén elég nagy baj ha kihalófélben vannak azok a szakemberek akik legalább egy állatcsoportot ismernek annyira alaposan, hogy képesek fajokat határozni.
Hírek
Egy környezeti- és klímaválság kellős közepén elég nagy baj ha kihalófélben vannak azok a szakemberek akik legalább egy állatcsoportot ismernek annyira alaposan, hogy képesek fajokat határozni.
Hírek
317 éve, 1707. május 23-án született Carl von Linné svéd természettudós, a taxonómia, azaz az élőlények tudományos elnevezésének és rendszerezésének atyja. A tudományág elnevezése a taxon szóból származik, amely kifejezés egy tetszőleges rendszertani egységet jelent, taxon tehát a faj, a nemzetség és a törzs is.
Hírek
Józsefváros születésnapján díszpolgári címet kapott a 81 éves Matskási István is, aki a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója volt, 1986 – 2023 között, a Pulszky Társaság tiszteletbeli elnöke. Kiemelkedő kutatója a parazitológiának, számos faj felfedezője, Józsefváros szülötte, és múzeumi, közművelődési szakemberként is egész életében a kerülethez kötődött.
Hírek
Pifkó Dániel biológia-történelem szakos végzettségével munkássága során mindvégig kitűnően valósította meg az előremutató felfedező botanikai kutatások, valamint a múlt tiszteletének és feltárásának egyensúlyát. Pifkó Dániel 2023.10.25-én, Szerbiában a Cemerno-hegységben tragikus hirtelenséggel elhunyt. 46 éves volt.
Hírek
A Földön jelenleg mintegy 8,7 millió állatfajt ismerünk, élőt és kihaltat, ezért nem egyszerű azokat elnevezni. Előfordult, hogy a felfedező a családtagjáról keresztelte el. A már kihalt, kistermetű növényevő dinoszaurusz például azért kapta a Leaellynasaura nevet, mert a maradványaikat 1989-ben kiásó ausztrál paleontológus házaspár lányának keresztneve Leaellyn.
Hírek
Az Európai Parlament (EP) elutasította az úgynevezett taxonómia rendelet kiegészítése elleni indítványt, mely megakadályozta volna, hogy a gáz- és atomenergia-ágazatok bizonyos tevékenységei környezeti szempontból fenntarthatónak minősüljenek, ezzel mindkét energiahordozó biztonságos és tiszta energiaforrás minősítést élvezhet – közölte az uniós parlament. Az antizöld fideszek megszavazták, Ausztria panaszt emel az atom- és gázenergiát zölddé nyilvánító döntés miatt.
Hírek
Az Európai Bizottság február elején közzétett új rendelettervezetével az atomenergiát és a földgáz alapú energiatermelés zöldre festését intézményesíti azzal, hogy azokat hivatalosan környezeti szempontból fenntarthatónak minősítette. Az új, fenntarthatónak nevezett finanszírozási szabályok óriási károkat okoznak az EU-s és globális környezetvédelmi törekvések számára. A WWF Magyarország – csatlakozva más civil szervezetekhez – felszólítja Magyarország kormányát, hogy… Tovább »
Hírek
Hosszas viták után ma az Európai Bizottság arra tett javaslatot, hogy bizonyos feltételek mellett a gázt és a nukleáris energiát is minősítsék fenntartható energiafelhasználásnak az Európai Unióban. A fontos döntés az uniós taxonómia rendelet kiegészítését jelenti.
Hírek
Az élővilág sokféleségének megőrzését egészen fiatal korban kell a gyerekek életszemléletévé tenni – vallják az Ökológiai Kutatóközpont munkatársai. A zoológiai kutatásokba enged bepillantást az ÖK gyermekek számára írt képeskönyve.
Hírek
A kormány által halálra ítéltetett (legnagyobb hazai tudományos gyűjtemény), a Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) munkatársai tavaly 71, a tudomány számára ezidáig ismeretlen új fajt, 6 alfajt és 3 nemzetséget írtak le 28 országból, Afrika déli csücskétől Eurázsián át Új-Guinea szigetéig.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.