Barion Pixel

A Duna ipari folyó

Ismét napirendre került a Duna medrének mélyítése: az Európai Unió is komoly pénzeket fordítana arra, hogy a folyó nagyobb teherhajó-forgalmat bírjon el. Környezetvédők helyrehozhatatlan károktól tartanak – Szalma Elemér hidrobiológus szerint a Duna ipari folyó, amin állandó az uszályforgalom.

150 kilométer konténer – egy hajón!

Elindult Kínából első útjára a világ legnagyobb konténerszállító hajója. A Csingtao kikötőjéből kifutó HMM Algeciras 24 ezer TEU kapacitással bír, három és fél focipálya férne el rajta. Ha ez az irány, akkor minek a Belgrád-Budapest vasútvonal?

Zajszennyezés és fajkihalás

Kutatók egy csoportja a japán Ogaszavara-szigeteknél folytatott vizsgálatot, amikor felfedezték, hogy a helyi bálnák elhallgatnak a közlekedő hajók zajára. A jelenség megzavarhatja az állatok szaporodását.

Úszó bombák: kártevőkkel és betegségekkel megrakott tengeri konténerek

Egy-egy olajszennyezést mindig kiemelt médiafigyelem kísér, miközben a természeti „szennyezések” komoly és főleg hosszú távú veszélyt jelentenek – és mégsem foglalkozunk velük. Egy egzotikus gomba több milliárd gesztenyefa pusztulását okozta az amerikai kontinensen a 20. század elején, jelentősen átformálva a tájat és az ökoszisztémát. Ma világszerte évente 527 millió tengeri konténerszállítás történik.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.