Barion Pixel

Görögország lesz az első uniós ország, amely betiltja a fenékvonóhálós halászatot a védett tengeri területeken

Az ország 2026-ig betiltja a halászat pusztítónak számító, fenékvonóhálós formáját a nemzeti parkokban, 2030-ig pedig valamennyi védett tengeri területen. Az új szabályozással együtt Kyriakos Mitsotakis görög miniszterelnök két új tengeri nemzeti park létrehozását is bejelentette, egyet a Jón-tengeren és egyet az Égei-tengeren, ezzel 80%-kal növelve az ország védett vizeinek területét.

Meg tudjuk-e menteni a nyílt tengerek élővilágát?

Ha beleugrunk a tengerbe, nem látunk mást magunk körül, csak vízinövényeket és esetleg apróbb élőlényeket – mondja Enric Sala, a National Geographic egy munkatársa. Pedig ideális esetben virágzó tengeri ökoszisztémának kellene körülvennie minket, telis-tele színes halakkal és korallokkal. Sajnos azonban gyorsabban fogjuk ki a tengeri élőlényeket, mint ahogyan azok szaporodni tudnának, emiatt pedig egyre több…

Kulcs a fenntartható halászat

Használhatjuk-e úgy óceánjaink erőforrásait, hogy közben meg is védjük őket? Maria Damanaki, a The Nature Conservancy óceánokért felelős illetékese szerint ha vigyázunk az óceánra, akkor 2050-ben hatszor annyi tenger gyümölcsét nyerhetünk belőle, mint most. De csak akkor.

Orosz – japán „polipcsörte”

Poliptúlhalászás gyanújával tartóztattak fel orosz területi vizeken öt japán halászhajót – közölte Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője az Interfax hírügynökséggel. A harc nem erről a zsákmányról szól.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.