Hírek
Jacques-Yves Cousteau a XX. század egyik ikonikus alakja, akinek sok mindent köszönhet az emberiség. Felfedezései által megismerhettük, milyen csodás hely a világ, amelyben élünk, kutatásai rávilágítottak, mennyire fontos megóvni környezetünket. Amellett, hogy életét a tengerek, óceánok mélyének kutatásával töltötte, folyamatosan kereste helyét a világban, valamint saját boldogságát és az élet értelmét.
Hírek
Végh Attila József Attila-díjas költővel, filozófussal beszélgetett az országút, aki jó néhány éve díjnyertes természetfilmeket forgat. Legújabb, Titkok erdejében című alkotásának a gödöllői IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválon volt a bemutatója.
Hírek
2023-ban május 19. és 21. között rendezik a IX. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Filmfesztivált a Gödöllői Királyi Kastélyban. A rendezvény második napján adták át a Nemzetközi Természet és Környezetvédelmi-, valamint a Kárpát-medence Természeti Értékei szekciók díjait. A fesztiválra mintegy 1.260 filmet neveztek a nagyvilágból. Ezekből az előválogatást követően 50 produkció versenyzett az elismerésekért.
Hírek
A természetfilmezéssel új műfajt teremtett, és a televíziózást és az ismeretterjesztést is nehéz elképzelni nélküle. És még mindig képes rácsodálkozni a világra.
Hírek
Május 19-21 között Gödöllőn, a Királyi Kastélyban lesz a IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál. Magyarország legnagyobb ökológiai filmes eseményén több mint 100 órányi mozgóképre rögzített csoda és ökológiai felvetés jelenik meg a vásznakon. Hazai ősbemutató, az idei Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába beválogatott új magyar alkotás is szerepel a programban közvetlenül a világpremiert követően.
Hírek
„A természet szisztematikus felszámolásának az elvét a legnagyobb magyar mondta ki.” Széchenyi István folyószabályozásának következtében a Körösök 248 helyen összesen 546 km-t rövidültek, így pl. a Sebes-Körös min.- max. vízmennyiség különbsége 940(!) szeresére nőtt. Mi maradt Európa egyik legjelentősebb vizes élőhelyéből?
Hírek
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet filmje példákon keresztül, munkatársai segítségével az inváziók nyomába ered. Megmutatja, hogy az ember természet-átalakító tevékenysége és a klímaváltozás, hogyan változtatja meg pillanatok alatt a természetes életközösségeket, és hogyan segíti új élőlények elterjedését.
Hírek
Poláros világ címmel Kriska György lélegzetelállító egyórás filmet készített Horváth Gáborral közös környezetoptikai kutatásairól: a film premierje december 27-én lesz a YouTube-on.
Hírek
Eredetileg zeneművész és zeneszerző volt, aztán halkutató és filmes lett. Szendőfi Balázs érdeklődése a 2000-es évek közepén fordult a hazai halak felé, akkor akvaristaként figyelt fel rájuk. Egy-két kivétellel az összes nem védett hazai halfajt tartotta akváriumban. Megfigyelései alapján született meg a hazai halak tartását bemutató könyve, és társszerzője lett a Veszélyeztetett lápi halak megóvása… Tovább »
Hírek
Május 27 és 29 között tartják a VIII. Nemzetközi Természet-és Környezetvédelmi Fesztivált a Gödöllői Királyi Kastélyban. A rendezvény második napján átadták a Természet és Környezetvédelmi-, valamint a Kárpát-medence Természeti Értékei Filmfesztivál díjait.