Hírek
A Civil Kollégium Alapítvány közösségszervező programjában létrejött, civil hálózatként működő Víz Koalíció tanulmányára hivatkozva a 2023. április 6-án Gulyás Gergely miniszter a kormány nevében felkérte Lantos Csaba energiaügyi minisztert az ivóvízhálózat kockázati felmérésére, az országos csőcsere program elkészítésére és az egységes vízdíjtarifák kidolgozására. Mindhiába. Most kaptak egy nyílt levelet.
Hírek
30 évre titkosítaná a vízhálózatra, létesítményre és berendezésre vonatkozó, a tárca részére készített javaslatokban foglalt adatokat az Energiaügyi Minisztérium egy, a múlt héten társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénymódosítással. Az államosítást is felgyorsíthatják a mostani törvényjavaslattal.
Hírek
Bemutatják az erőműszerződés módosításait, amint jóváhagyták őket Brüsszelben – ígérte az Orbán-kormány. Az Európai Bizottság rábólintott a dologra, a kabinet eddig mégsem adta ki az iratokat.
Hírek
Alább a hazai hulladékgazdálkodásnak az ötödik Orbán-kormány 35 évre tervezett magáncégek kezébe helyezéséről lesz szó (https://ted.europa.eu/udl…). Először csak az tűnhet fel, hogy a tervezés időtávja jóval túlnyúlik a kormány választási megbízatásának körén. (Ellenzék mintha nem is lenne. Kitört a végleges egypártrendszer?)
Hírek
43 oldalas számítás alapján adják 35 éves koncesszióba a hulladékgazdálkodást, de egyelőre egy betűt sem ismerhet belőle a nyilvánosság. A kormányzati terv értelmében 35 évig kizárólag a nyertes magáncégek szállíthatnák a szemetet az ország összes településén. Győztest még nem hirdettek, de csak a MOL jelentkezett.
Hírek
Ismét a kormánynak kedvező döntést hozott az Alkotmánybíróság (AB). 6 év gondolkodás után most többségi döntéssel arra jutott, hogy nem alaptörvény-ellenes és nemzetközi szerződésbe sem ütközik a a Paks 2-ről szóló 2015-ös törvényben szereplő 30 éves titkosítás, amiről az országgyűlési képviselők egynegyede hat éve adott be normakontrollra irányuló beadványt.
Hírek
Nem titkolhatja tovább a kormány, hogy miről és mennyiért szerződött a Rothschild-csoporttal az erőműbővítés ügyében.
Hírek
Nem titkosak, mégsem ismerhetőek meg a paksi bővítés három megvalósítási megállapodásának részletei: a kormány feloldotta ugyan a legtöbb dokumentum minősítését, a betekintést azonban nem engedélyezi. Beszédes ugyanakkor, hogy mi az, aminek a titkosításához továbbra is minden erővel ragaszkodnak.
Hírek
Az Átlátszó.hu portálhoz eljutott hivatalos dokumentumok szerint hiába oldotta fel a bővítéssel kapcsolatos megállapodások egy részét a kormány, több fejezet még mindig korlátozott terjesztésűnek minősül – így csak az férhet hozzá az adatokhoz, aki erre külön engedélyt kapott Süli Jánostól. A tárca nélküli miniszter egyelőre a szerződés nem titkos részeit sem adta ki a portálnak… Tovább »
Hírek
3. ciklusának első három évében 77, semmilyen módon nem nyilvános határozatot hozott az Orbán-kormány – derült ki a Vasárnapi Hírek közérdekű adatigénylése nyomán.