Barion Pixel

Egy percig sem éreztem bűnösnek magam, sőt! – a bíróság futni hagyta a fecskementő Udvaros Dorottyát

Felmentette a Győri Törvényszék Udvaros Dorottyát és a Greenpeace aktivistáit a bűncselekmény vádja alól abban a perben, amely már negyedik éve folyik a Fertő tavi fecskementő akciójuk miatt. A Nemzet Színészének és az aktivistáknak azért kellett évek óta bíróságra járniuk, mert a hazánkból lassan már eltűnő füsti fecskék védelmében léptek fel, leszedve a fészkeikre való…

Nyílt levél Udvaros Dorottyának

Udvaros Dorottyának azért kellett a minap bíróság elé állnia, mert 2021-ben megvédte a fecskéket a Fertő-tónál Az előkészítő tárgyalással elkezdődött annak a kilenc személynek a pere, akik a Greenpeace akciójában részt vettek 2021-ben a Fertő-tónál. Ennek apropóján írt nyílt levelet neki Bóday Pál, a kápolnai Macskaárvaház Alapítvány vezetője.

De miért Udvaros Dorottya az év zöld személyisége?

Bár még a 2021-es év fele sem telt el, számomra már teljesen egyértelmű, hogy Udvaros Dorottya színművésznő Magyarországon az év zöld személyisége, sőt kicsit talán az év – kevés – civil példaképeinek egyike is. Udvaros Dorottya művésznő két ügyben is olyasmit tett, amit mások nem tettek, nem tesznek, pedig nagyon sokaknak tenniük kellene – és tehetnének.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.