Manapság még mindig sokan vélik úgy, hogy a városi fejlesztéseknek együtt kell járnia a zöld területek eltüntetésével és a természet pusztításával. Egyesek szerint a városokban egyébként sincs semmi keresnivalója a vadvilágnak, hiszen a városhatáron túl a végtelen rétek és erdőségek az ő igazi otthonaik. Nagy kár, hogy ez ma már csak egy önámító ábránd.
Újpest
Példamutató újpesti zöldítés: focipálya helyett közösségi kert
Kihasználatlan városi betonfelületet tesznek zölddé, élővé egy közösségi kerttel Újpesten. A Tavasz-Nyár-Viola utcák által határolt sportpályán több mint ezer négyzetméteren bontják el a következő hetekben a betont, ennek köszönhetően 40 helyi lakosnak teremtenek lehetőséget arra, hogy magaságyást gondozzanak szakmai felügyelet mellett.
Mozduljunk ki! bejgliledolgozó évbúcsúztató madárgyűrűzés
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja évbúcsúztató madárgyűrűzésre hívja az érdeklődőket és a média képviselőit az újpesti Farkas-erdőbe, 2018. december 28-án (pénteken) 9-12 óra között. Az ingyenes rendezvény célja az etetőkre látogató madarak és a természetvédelmi célú madárgyűrűzés bemutatása mindazoknak, akik a karácsonyi pihenést követően szeretnének egy kicsit kimozdulni a lakásból.…
Állatvédelmi járőrök Újpesten
Három szervezet együttes munkával tervezi az állatellenes cselekmények kezelését. Állatvédelmi járőrszolgálat indul Budapest IV. kerületében, a rendőrök és állatmentők a továbbiakban közösen ellenőrzik egyebek mellett a kutyafuttatókat és tanácsokat adnak az állattartóknak.
Homoktövis élőhelykezelés
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja 2012-ben ismételten meghirdeti "Homoktövis-élőhelykezelés" elnevezésű akcióját Újpesten, a Megyeri-híd pesti hídfőjének közelében, immáron 9. alkalommal. Az idei első munka időpontja március 10.-e, szombat lesz. A területen található értékes homokgyepek összesen 22 védett növényfajnak adnak otthont, melyből a homoktövis cserje vadon csak ezen az egy helyen…
Homoktövis tanösvény átadó ünnepség
Az MME Budapesti Helyi Csoportja a Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alap pályázatának segítségével tanösvényt létesített a főváros egyik legjelentősebb helyi védettségű területén, a Homoktövis újpesti élőhelyén.