Újabb – közvetett – bizonyíték is van arra, hogy művelt elődeink már száz évvel ezelőtt is tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a levegőbe kerülő szén-dioxid globális felmelegedést okoz. Többek között az amerikai mérnök, William Lamont Abbott is tisztában volt ezzel, ám ő még úgy vélte, jó lenne a világ számára, ha a bolygón található összes…
USA
Kína kihívások előtt: öregedés és vízhiány
A ma még a világ legnépesebb, és legdinamikusabb gazdasági fejlődést produkáló országa Kína, mely többek között vízhiánnyal és demográfiai kihívással néz szembe.
Vízvédelem és párolgáscsökkentés napelemekkel
Elképesztő szárazság sújtja az USA Arizona államát, ami a természetes vizeket is komoly veszélynek teszi ki. Ezért a Gila-folyó indián közössége az amerikai hadsereggel együttműködve egy formabontó projektbe kezdett: napelemekkel fedik le a folyó felszínét.
Zsákutca az amerikai kis moduláris atomreaktor
Súlyos csapást szenvedett az Egyesült Államok törekvése, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben fokozzák a nukleáris energia használatát. A „mini atomerőművek” annyira drágán adták volna az energiát, hogy sorra léptek vissza a potenciális vevők.
Egy szemüveg nélküli gigantikus virtuális valóság a futurisztikus Sphere
Amióta az ír U2 rockzenekar szeptember 29-én egy elképesztő koncerten felavatta, a világ a csodájára jár a Las Vegasban felépített gömbnek, a Sphere-nek, ami a XXI. század mérnöki csúcsteljesítménye. Egy gigantikus LED katedrális a fényszennyezés és az energiapazarlás fővárosában.
Vízmelegítés szigorítással a klímaváltozás ellen
Az amerikai kormány jelentős szigorítást tervez a lakossági gázkazánok és villanybojlerek felhasználásában a klímavédelem jegyében – az erről szóló tervezet tegnap jelent meg az amerikai sajtóban.
6 amerikai szennyezése 5 indiait tesz menekültté
Az évszázad végére 2-6 milliárd közötti klímamenekültre kell számítani- attól függően, hogy mennyire tudjuk addig visszafogni a károsanyag-kibocsátást. Ha teljesülne a Párizsi egyezmény 1,5 fokos célja, akkor fele annyi embernek kellene elvándorolnia, mintha a legrosszabb, 3,6 fokos értékkel kalkulálunk. Ez esetben a Föld lakosságának fele, azaz akár 6,5 milliárd ember kerül élhetetlen környezetbe.
Magyar származású nagyágyút vet be a szennyezők és az autóipar ellen a Fehér Ház
Lehet, hogy még soha nem hallott róla, de ő tereli új mederbe a szennyezés elleni harcot – állítja a róla szóló hosszú portréjában a New York Times Richard Reveszről, aki január óta vezeti Washingtonban a Fehér Ház Információs és Szabályozási Hivatalát (OIRA).
14000 környezeti bomba ketyeg a Mexikói-öbölben
85 éve kezdtek olajat kitermelni a Mexikói-öböl aljzatából, a partoktól távoli olajfúró tornyokon. Az elmúlt évtizedek során sok ezer olajkutat nyitottak meg, majd, miután azok kimerültek, rendszerint magukra hagyták őket.
Klímaváltozás és hazafutás
Rég nem látott változásokat vezettek be az Egyesült Államokban a baseballban a most indult szezonban. Ezek igyekeznek látványosabbá és pörgősebbé a külföldiek és a fiatalabb nemzedékek által unalmasnak talált sportot.