Egy barcelonai kutató nyaralása során figyelt fel arra, hogy Dél-Amerika közelében Európában és Afrikában élő pillangók jelentek meg. 11 év után most fény derült arra, ez minek volt köszönhető.
vándorlás
Pusztító szélsőségek – mit tesz az enyhe tél vadon élő állatainkkal?
A hó és a fagy a klímaváltozással egyre ritkább vendég Magyarországon, így joggal merülhet fel, hogy ha a tél enged szorításából, vajon az állatvilág is fellélegezhet? Vagy épp ellenkezőleg. Így pusztít az enyhe tél az állatok között.
Tanácstalanok az elefántkutatók a Kínát keresztül-kasul bejáró csorda miatt
Az elefántok jó 500 kilométert vándoroltak eddig, láthatóan céltalanul. Viselkedésük nem csak ezért nagyon szokatlan: útközben fialt le több nőstény is, a felnőtt állatok pedig fekve pihentek. A kutatók csak abban biztosak, hogy nem klasszikus vándorlásról van szó, illetve hogy az állatok kimerültek és stresszesek.
Somogyi koronavírus para: leszednék a falu egyetlen gólyafészkét
A dömösi madármentő csapatát egy Somogy megyei községből keresték meg, hogy szedjék le a gólyafészket, mert félnek, hogy a hamarosan érkező vándormadarak koronavírust hoznak magukkal. Káosz a fejekben.
Mária a jeladós magyar darázsölyv visszatért költőhelyére közép-afrikai telelőhelyéről
2019. május 20-án érkezett vissza költőhelyére, a befogás helyétől néhány kilométerre a 2018. augusztus 9-én, Baja közelében jeladóval felszerelt darázsölyv. A madár őszi vonulása során 7200, tavaszi vonulása során pedig 6600 km-t tett meg.
8 milliárd madár vándorol az USA légterében
Több mint 140 meteorológiai radarállomás adatai és számítógépes algoritmusok segítségével amerikai ornitológusok megbecsülték, hogy mintegy 8 milliárd madár kel vándorútra az Egyesült Államokba és onnan, valamint kiszámolták azt is, hogy vándorlásuk hány áldozatot szed.
Napiránytűs a királylepkék vonulása
Tudósok megfejtették, hogyan tájékozódnak a királylepkék Kanadából Mexikóig tartó, 4800 kilométeres vonulásuk során. Ez a rovarfaj az egyetlen, amely ekkora távolságot tesz meg. A hatalmas felhőkben vonuló lepkék pihenőiken egész erdőket változtatnak sárgává.
A gólyák beleszerettek a szeméttelepekbe
Egy nemzetközi kutatás szerint a vándorlás helyett a szemétdombot előnyben részesítő gólyák nagyobb valószínűséggel élik túl a telet.
Apró madarak, nagy veszélyek
A Szibériától és Alaszkától egészen Délkelet-Ázsiáig és Ausztráliáig terjedő kelet-ázsiai-ausztrálázsiai repülési útvonalon ingázik bolygónk legváltozatosabb vándormadár-népessége, de a jelentős vándorlási útvonalak közül ez a legismeretlenebb. Bajban az ázsiai vándorló énekes madarak.
Ludaktól hangos az Ipoly-völgy
Mintegy hétezer vadlúd pihen ezekben a napokban Ipolyvece környékén, a vándormadarak 3-4 héttel korábban érkeztek vonulásuk ezen fontos állomására, mint más években.