Mi az: 500 milliárd forintos kínai hitel és 2400 év alatt térül meg?

2019. április 13.

Hírek

Hamarosan aláírhatják a Budapest-Belgrád-vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó építési szerződéseket a miniszterelnök szerint. A több mint 500 milliárd forintos felújítás kínai hitelből valósul meg, és szakértők szerint 2400 év alatt térül meg.

A csiga lefutotta a MÁV-ot

2018. július 27.

Hírek

Csigajelmezbe öltözött és simán lefutotta a vonatot. Az eset Mátészalka és Debrecen között történt, pedig a MÁV szerint legalább 40-50-nel mehetnek itt a vonatok.

Az értelmetlen orbáni vasútmutyi

2017. december 16.

Hírek

Újabb, eddig még nem igazán ismert tényadat látott napvilágot, mellyel csak gyarapodott azon tényezők sora, miszerint erősen vitatható a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának szükségessége.

Orbán szerint nem fontos, hogy 130 év alatt térülhet meg a kínai hiteles vasút

2017. december 2.

Hírek

Nem fontos a megtérülés a miniszterelnöknek a 750 milliárd forintnyi kínai hitelből épülő Belgrád–Budapest-vasútvonalnál, pedig annak költségét és a kölcsön kamatait is a magyar államkassza állja majd. A Hír TV által megkérdezett szakemberek szerint egyértelműen presztízsberuházásról van szó, amelyik legfeljebb az építés idején növeli a GDP-t, később csak veszteséget termel.

Brüsszel sem érti, minek a Budapest–Belgrád-vasút

2017. február 20.

Hírek

Kilométerenként több mint 4 milliárd forintot emésztene fel a Budapest–Kelebia-vasútvonal felújítása, amiből a kínai államon kívül nem nagyon profitálna senki. A modell kísértetiesen emlékeztet a Paks II. beruházáséra. Itt is ráfizetnénk.