A Föld legalább harmadát természetvédelmi területté kellene nyilvánítani

2021. július 13.

Hírek

Az ENSZ készülő biodiverzitási egyezményének tervezetéről tárgyaló felek környezetvédelmi javaslatokat tettek közzé, amik szerint az elkövetkező évtizedben a Föld legalább egyharmadát természetvédelmi intézkedések hatálya alá helyeznék. Azonban sok környezetvédő szerint a tervezet nem elég merész.

Megmenekült a reptértől a „ 20 milliárdos csoda kosboros” Nagy Bara

2021. június 9.

Hírek

A botanikusok legnagyobb meglepetésére, eddig ismeretlen és elképzelhetetlen mennyiségű (összesen 20 milliárd forintnyi) kosbor állományt fedeztek fel helyi természetvédők a Szegedtől északnyugatra fekvő Zsombó nagyközség határában 2021 tavaszán – nyár elején.

A TV2 a Balaton-felvidék fokozottan védett részein kezdi el forgatni új reality-jét.

2021. április 14.

Hírek

A végül TOTEM címmel képernyőre kerülő kalandreality előreláthatólag ősszel lesz képernyőn, de a kormányhivatal által kiadott engedély alapján már most építik a forgatási helyszínt a Natura 2000-es védettségű természetvédelmi területen. A TV2 azt ígéri, megóvja a természetet. A Párbeszéd szerint az egész ügy aggályos.

Az ország legbékésebb helyére vágytak, aztán jött a MOL

2021. március 16.

Hírek

Országos védelem alatt álló, Natura 2000 nemzeti parki törzsterületen, és egyben az Őrség kiemelt jelentőségű természetmegőrzési és különleges madárvédelmi területen fúrna új szénhidrogénkutat a Mol. Mennyit ér a természet?

Trump halálra ítélte a veszélyeztetett pettyes baglyokat?

2021. január 17.

Hírek

A Egyesült Államok belügyminisztériuma közölte, hogy megszünteti 3,5 millió hektárnyi terület védett státuszát Kalifornia, Oregon és Washington államokban. A döntés rendkívül kedvezőtlenül érintheti a veszélyeztetett és amerikai törvények által védett észak-amerikai pettyes bagoly élőhelyeit.

Bardóczi Sándor: a fa mostantól Budapest zöld közműve.

2020. augusztus 5.

Hírek

A fővárosnak anno volt főkertésze, de 1940 óta nem volt a zöldfelületeknek főfelelőse, amíg 2020 januárban hivatalba nem lépett Budapest főtájépítésze. De mi is a feladata? Mik a tervei? Hogyan képzeli el a főváros zöldítését, és a védett területek rekonstrukcióját? Mi fán terem a favédelmi munkacsoport?