Barion Pixel

Kisvízterek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park területén

"Kisvízterek rehabilitációja a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén" című  KEOP projekt nyitórendezvénye,valamint az ezzel egybekötött Vizes Élőhelyek Világnapja ünnepi rendezvénye amely a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és az MTA Debreceni Területi Bizottsága közös szervezésében valósul meg.

Az EU kritizálja Horvátország környezetvédelmi eljárásait

Horvátország Európai Uniós csatlakozását megelőzően az Európai Bizottság a környezetvédelmi jogalkalmazás gyakorlatát vizsgálta déli szomszédunknál. A vizsgálat elsősorban azt kritizálta, hogy az eljárások kapcsán benyújtott tanulmányok nem felelnek meg az Európai Unióban szokásos gyakorlatnak. A zöld civil szervezetek ezért a horvát környezetvédelemért felelős minisztert a folyószabályozási projektek megállítására sürgetik.

Jelentés Hany Istók hagyatékáról

A debreceni egyetemen annak idején nagy hangsúlyt fektettek a lápok, tavak, libbányok, és tömpölyök csoportosítására, valószínűleg azért, hogy ne jöjjünk zavarba, ha be kell mutatkoznunk valami mocsaras izének. Nekem személy szerinti kedvenceim a telmák voltak, a például csiga vagy kagylóhéjban megbúvó vizek, amelyekbe akár két árvaszúnyog lárva is elfér, ha kicsit összehúzzák magukat.

13 milliárdos Duna menti fejlesztés

Két, összesen 13 milliárd forintos Duna menti fejlesztési program indul jövőre az Új Széchenyi Terv keretében – jelentette be Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkár. Cél a Szigetközben és a Mosoni-Duna térségében a természetvédelmi területeket érintő kedvezőtlen helyzet rehabilitációja.

Vizes élőhelyek védelméért dolgozik Európa 7 országa

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) tagszervezete, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület vezetésével 7 ország és összesen 14 partnerszervezet vesz részt a Natura 2000-es hálózat vizes élőhelyeinek megóvását szolgáló programban. Az idén induló és 2014-ben záruló projekt fő céljai közé tartozik az érintett területek jobb kezelésének és jogi védelmének kialakítása, valamint a fenntartható turizmus népszerűsítése.

Helyreállítják a Répce és Rábca menti vizes élőhelyeket

A kivitelezési munkák során teljesen felújítják Répcelaknál a zsilipet, a több mint 17 kilométeres szakaszon mederkotrással kitisztítják a legjobban eliszapolódott részeket, a vízfolyást szegélyező bokrokra és árnyat adó fákra vigyázva rendbe teszik a folyópartot is, sőt ahol arra szükség van fákat és cserjéket is ültetnek.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.