Barion Pixel

Indul a Tudatos Vízfelhasználó kampány

„Akár 76 millió m3 vizet, azaz két Velencei-tónyi vízmennyiséget is meg tudnánk óvni évente, csak egy kicsit jobban oda kellene figyelnünk a vízfogyasztásunkra” – hangzott el a megdöbbentő adat a Tudatos Vízfelhasználó kampány március 26-ai bejelentő sajtótájékoztatóján. Az öt regionális víziközmű-szolgáltató a Magyar Energia Hivatal szakmai támogatásával április 1-jével indít szemléletformáló kampányt, melynek célja a…

Stadion kellene a vízitársulati közgyűlésre

A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége szerint végrehajthatatlanok az idei vízitárulati törvényt módosító rendelkezések. A hatvanezer forint közösségi támogatás 1%-át sajnálják a közösség javára áldozni. Kik fogják elvégezni a vízitársulatok vízkárvédelmi feladatait?

Majd a Víziközmű Hivatal megmondja

Az önkormányzatokhoz kerülnek a víziközművek januártól. 2013-ra tizedére esik vissza a szolgáltatók száma, a vagyonértékelés pedig fontos feladata lesz az önkormányzatoknak, melyek nagy része még nem látja, hogy a víziközmű törvény milyen hatással lesz működésükre.

A belügyminiszter és a víztározók

A kormány szervezett állami feladatnak tartja az aszály megelőzésében és kezelésében való részvételt, valamint a vízhiányos időszakban kiemelten jelentkező öntözési problémák megoldását is, ezért egy tegnap megjelent kormányhatározat a korlátozottan forgalomképes és forgalomképes állami tulajdonban lévő vízfolyások és vízilétesítmények vagyonkezelését és üzemeltetését is állami feladattá teszi.

Mi várható a víziközmű ágazatban?

A decemberben elfogadott víziközmű törvény átfogó változásokat hozott, és további változások is várhatóak, amelyek főként az ágazat modernizálódását és megfiatalodását is jelentik. A jogszabály fokozatosan vezeti be a 150 ezer felhasználói egyenérték követelményét a szolgáltatók számára, ezzel a víziközmű ágazat szereplőinek száma a jelenlegi 400 körüliről 40−60 közé csökkenhet.

Tízszeres talajterhelési díj

Tízszeresére emelkedik a talajterhelési díj február 1-jétől a vonatkozó törvény értelmében, így legalább 1.200 forintot kell fizetni minden egyes elfogyasztott köbméter ivóvíz után azoknak, akiknek az ingatlanja nincs rákötve a kiépített szennyvízcsatornára.

Központosított víziközmű-szolgáltatás

A parlament tegnap elfogadta a víziközmű-szolgáltatási törvényjavaslatot, amely alapján a Magyar Energia Hivatal gyakorolhatja a víziközmű-szolgáltatók szakmai és gazdasági felügyeletét, valamint az ármegállapítást is. Eszerint szolgáltatót magáncégnek eladni nem lehet, de a korábbi eladások nem tehetők semmissé.

A Magyar Víziközmű Szövetség sajtótájékoztatója

2011. december 12-én 10 órától a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) sajtótájékoztatót tart. A sajtótájékoztatón a 3000 milliárd forint értékű víziközmű vagyonnal rendelkező ágazatban várható integrációs folyamatokról is szó lesz.

Adatvédelmi áttekintés

Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.