Hírek
Lezárult a WWF Magyarország idei monitorozása a legjelentősebb hazai hód élőhelyeken. A megfigyelésből kiderült, hogy a hódok állománya folyamatosan nő a Hanságban és a Mura mellett, míg Gemencen és a Közép-Tisza mentén többnyire stabil a populáció. Legnagyobb egyedszámmal a Szigetközben fordulnak elő, itt számuk több százra tehető.
Hírek
A víz érték. Ezt mindannyian tudjuk, hiszen víz nélkül az ember képtelen létezni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ivóvízhiány minket nem érinthet, ez azonban tévedés.
Hírek
Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a WWF, a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezete. Az alapítvány magyarországi csapata pedig idén tölti 20. születésnapját. Ehhez kapcsolódóan a WWF Magyarország és a szintén 20. évfordulóját ünneplő Szerencsejáték Zrt. közös kiállítást nyitott a Gödörnél.
Sajtótájékoztatók
A WWF és a MOME line közös Duna napi eseményére kedden este 18.00-tól!
Sajtótájékoztatók
Idén ünnepli alapításának 50. évfordulóját a WWF, a világ egyik legnagyobb természetvédelmi szervezete. A magyarországi WWF pedig idén már 20. éve tevékenykedik a hazai természetvédelemért.
Hírek
A Duna Stratégia égisze alatt az érintettek az elmúlt évben 11 prioritásterületet azonosítottak. Ezek keretében már eddig is számos közös terv látott napvilágot, amik ha egymástól elkülönülve valósulnak meg, akkor nem csak, hogy nem lesznek hatékonyak, de egymással ellentétes terveket visznek véghez.
Hírek
A WWF Magyarország megdöbbenve értesült a Parlamentbe kedden benyújtott törvénymódosító javaslatról, amely jelentősen csökkentené a legszennyezőbb nagy teljesítményű autók regisztrációs adóját, míg megnövelné az adót a kisebb szennyezőanyag-kibocsátású gépjárműveknél. (Fotó: wikipedia.hu.)
Programok
Az Európai Unió Tanácsának 2011. évi elnöksége részéről Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára és a WWF Magyarország Alapítvány ezúton meghívja Önt a “Az energia-, a pénzügyi szektor és az épülettulajdonosok részvétele a Nemzeti Épületenergetikai Program megvalósításában” címmel megtartandó kerekasztal beszélgetésre. További információt az alábbi linken talál.
Hírek
A Környezetvédelmi Tanács június 21-i ülése előtt több tagország fenntartásokat fogalmazott meg az EU 2020 Biodiverzitás Stratégiájának konkrét célkitűzéseivel és akcióterveivel kapcsolatban.