Programok
A Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt keretében az idén is megtartjuk hagyományos akciónapunkat, immár a tizenharmadik alkalommal. Február 11-én szombaton találkozunk, 9-kor a Szoborpark mögött a nagy tájékoztató táblánál, majd a munkaterületen. 1222 Bp. Rókales u. Memento Park.
Hírek
Életének 84. évében elhunyt dr. Kékesi Olga Budapest XXII. kerület környezetvédelem, és környezet egészségügy meghatározó alakja, körzeti orvos, kutató orvos, a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület alapító tagja, örökös tiszteletbeli alelnöke. Helyben Kerületi Környezetvédelmi díjas, Bálint Béla díjas, és Henye Boroszlán díjas.
Programok
A Tétényi-fennsík élőhely kezelési projekt keretében az idei önkéntes akciónapot február 19-én szombaton tartjuk a Kamaraerdő és a fennsík valamint a tanösvény találkozásánál.
Kiadványok
A Tétényi-fennsík fővárosi területe helyi természeti védettsége húszéves évfordulóját tavaly ünnepelhettük. Akkor felmerült az a javaslat, hogy az 1998-as Tétényi-fennsík című kiadványt követően, mely a védettséget volt hivatott támogatni, sikerrel, ismét egy áttekintő könyvet adjunk ki, a védettség húsz éve eredményeit összefoglalva.
Sajtótájékoztatók
A nagytétényi levegő szennyezettség mérések ügyében elkészült a három mérési forduló adatainak feldolgozása.
Programok
A Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület február 10.-én szombaton tartja a hagyományos madártani és élőhely kezelési akciónapot a Tétényi fennsíkon a Magyar Madártani Egyesülettel karöltve. A munkaterület a tanösvény mentén, annak alsó ágán, a fenyőerdő közelében lesz, egészen az un. platóig. Itt az előzetesen kivágott cserjéket szedjük össze, hordjuk ki, továbbiakat vágunk. A közelben lesz egy… Tovább »
Programok
Huszonnégy éve élvez kiemelt országos természeti védettséget a Háros sziget, korábban gyakran jártunk a területen, ma már csak az őszi és tavaszi bejáráson érintjük a védett terület peremét a volt honvédségi bázis, egyben az egykori csőti monostor helyszíne felkeresése során. Legutóbb tapasztaltuk az élőhely kezelési, rekonstrukciós munkák beindulását a védett terület szélén, az özönfajok ritkítását,… Tovább »
Programok
Február 18.-án szombaton a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület a hagyományos madártani és élőhely kezelési akciónapot tarta meg a Magyar Madártani Egyesülettel karöltve, a Tétényi fennsíkon. A munkaterület a Kamaraerdei út felé eső cserjés zónában, a hizlaldai területtől felfelé, ami a Kamaraerdő menti úton közelíthető meg, ill. a tanösvény mentén, a 2. számozott tábla utáni területen,… Tovább »
Programok
Április 23-án szombaton a lósóka kaszálásával, ill. a fenyőmagoncok begyűjtésével folytatjuk a Tétényi fennsík élőhely kezelési és bemutatási projektet, találkozó reggel 9-kor a Fitoland műhely zónájánál, Bp. XXII. Rókales u. Várjuk az önkéntes segítőket. Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület Székhely: 1222 Bp. Nagytétényi út 35. Postacím: 1222 Bp. Villa u. 5. zoldjovo@zoldjovo.hu üdvözlettel: Mészáros Péter
Programok
Tétényi fennsík élőhely kezelési és bemutatási projektünk keretében tanösvény bejárást, sétát tartunk Gergely Attila botanikusunkkal, találkozó április 9-én szombaton 9 órakor a Szoborpark után lévő indító nagytáblánál – Bp. XXII. Rókales u. – . Megnézzük a vegetáció aktuális állapotát, a már viruló növényeket, és felmegyünk a felső területre, az értékes növény ritkaságok nyomában, így akár… Tovább »