Hulladéklesen a Körös-szögben

2015. június 14.

2015 június 8-án terepi sajtóbejáráson mutatták be a Körös-szögi Kistérség Hulladékgazdálkodási Rendszer továbbfejlesztésének eredményeit. A kistérség települései (Szarvas, Gyomaendrőd, Kondoros, Kardos, Csabacsűd) jelentős erőfeszítéseket tettek hulladékgazdálkodási közszolgáltatói kötelezettségeik teljesítéséért, de van még bőven mit tenni.

Dandelion hulladék konferencia

2014. május 15.

A Fémtörvény, hulladéktörvény, állati eredetű melléktermékek szabályozásának együttes értelmezéséről szervezett konferenciát május 8-án a Dandelion Kft. A Nagy Gréta ügyvezető igazgató által moderált tapasztalatcsere szakmai előadói voltak: Dr. Csepregi István, Varga Sándorné pénzügyőr főhadnagy NAV, Dr. Vörös Bettina a Nemzeti Élelmiszer-lánc Biztonsági Hivatal Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatóságától, és Dr. Forgó Viktória a Pest Megyei Kormányhivatal… Tovább »

Nulla hulladék – Paul Connett előadása

2013. június 23.

A Humusz Szövetség szervezésében, május utolsó napján, az A38 hajón került megrendezésre a Trashed című film vetítése, amely Magyarországon először láthatott a nagyérdemű. A film hazai premierjének  vendége Dr. Paul Connett vegyész professzor volt, aki egyébként a filmben is megjelent, mint szakértő – a New York-i St. Lawrence Egyetem tanára, az American Health Studies nevű… Tovább »

Hulladékgazdálkodási okosítás

2013. február 9.

A hulladék és termékdíj jogszabályi változásairól a Dandelion Kft. és a GreenTax Consulting Kft. rendezett egész napos, konzultációval egybekötött konferenciát Dr. Csepregi István együttműködésével, aki mellett a konferencia másik előadója Nagy Gréta, a Dandelion Kft. ügyvezetője volt.

Hulladékgazdálkodási szabályok változása

2013. január 26.

A hulladékgazdálkodási szabályok változásáról szólt 2013 január 24-én a Gundel Étteremben rendezett konferencia, melyen előadást tartott  Dr. Csepregi István, a Zöldjog Kft. ügyvezető igazgatója, és Nagy Gréta, a Dandelion Kft. ügyvezető igazgatója.