A rovat kizárólagos támogatója
Forrás: hvg.hu

Az innovációs minisztérium kiadásai közel ezermilliárd forinttal teljesültek túl a költségvetési törvényhez képest 2021-ben. Be nem tervezett milliárdokat vitt el pl. a vadászati világkiállítás, a kínai Fudan egyetem, egy szerencsés vizsgálókesztyűgyár. A felsőoktatásra a tervezettnél sokkal több pénz ment el – a modellváltással kiszervezett egyetemekre is.

A 2022-ben megalakult 5. Orbán-kormány ezt új szintre emelte, de már a negyedik is salátakormány volt, ha azt vesszük, hogy a miniszterelnök a különféle minisztériumok portfolióit nem szakpolitikai területek mentén alakította ki. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a másik nagy salátaminisztérium a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium volt (amelynek utódja, a Technológiai és Ipari Minisztérium épp most szűnik meg Palkovics távozásával).

Nagy salátaminisztériumként az ITM súlya a 2021-es költségvetésben is nagy volt, ám év végére még hatalmasabbra hízott:

a tárcához az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvényben még csak 1,44 ezer milliárd forint kiadás volt betervezve, a cech év végére 2,38 ezer milliárdra hízott.

A túlköltekezés persze nem csak az ITM-re volt jellemző, az egész költségvetés nagyon nem úgy alakult, ahogy a költségvetési törvény szerint kellett volna. A jelentős túlköltés nem a minisztérium és az alá tartozó cégek, intézmények, előirányzatok felelőssége, a kormány egyedi döntésekkel emelt meg számtalan irányzatot, csoportosított át pénzeket a büdzsében. Továbbá a tervezettnél magasabb kiadások egy jelentős része olyan, társadalmilag indokolható feladatokra ment el, mint a felsőoktatás fejlesztése, illetve közlekedési fejlesztések és -üzemeltetés.

Pár milliárd ide, pár milliárd oda

Ezzel együtt akadnak olyan tételek, amelyek már vitathatóbbak. A híres-hírhedt vadászati világkiállítás projektcége 18 milliárd forintot kapott, ebből 10,6 milliárd jutott magára a vadászkiállításra, 7,3 milliárd a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra, 0,5 milliárd a Négyesfogathajtó és Lovastorna Európa-bajnokság megrendezésére.
„Kormányzati szakpolitikák” címszóval mindenféle célokra mentek hatalmas összegek az ITM-en keresztül. Kiemelhető az EU-FIRE Ingatlanfejlesztő és Tanácsadó Kft. részére, a nitril vizsgálókesztyű gyártósorok befogadására, üzembe-helyezésére alkalmas üzemcsarnok létrehozására biztosított 4 milliárd forint – az állami támogatások bezsebelésében rendkívül sikeres cégről itt írt a hvg bővebben.

A „kormányzati szakpolitikák” keretében amúgy „a magas szintű állami döntéshozatalt támogató és közvetlen kormányzati tevékenységhez kapcsolódó média monitoring, belföldi hírfigyelés, belföldi médiafigyelés, nemzetközi médiafigyelés, médiafogyasztási kutatás, médiaelemzés és médiahatás-vizsgálat nyújtása, közvélemény-kutatási feladatok, szakpolitikai kutatással alátámasztott tanácsadási, valamint tanulmánykészítési feladatok, továbbá a szolgáltatások során létrejövő termékekkel kapcsolatos projektmenedzsment feladatok kerültek megvalósításra” – olvasható a tárca fejezetében.

A kormányzati szakpolitikákra az Országgyűlés eredetileg 6,3 milliárd forint kiadást hagyott jóvá – év végére 26 milliárd forint kifizetést sikerült abszolválni.

Az oktatásra rákanyarodva, de a vitatható tételeknél maradva: az „egyetemi városnegyed fejlesztések támogatása” címsoron elköltöttek 5 milliárd forintot (törvényileg egy fillér sem volt betervezve erre a célra). A kiadás teljes egészében a kínai Fudan Egyetem alapítványának vagyonjuttatását takarja.

Rengeteg pénz ment el a nem állami felsőoktatásra

Oktatásra egyébként hatalmas összegek folytak ki az ITM-ből 2021-ben, a költségvetési törvényben meghatározottakhoz képest is hatalmas összegek. A 2021-ben egyébként még zajlott a felsőoktatási struktúra átalakítása (vagyis a felsőoktatási intézmények kiszervezése állami vagyonelemekkel felpumpált, Fidesz-közeli, sőt sok esetben fideszes politikusok által vezetett kuratóriumok irányította alapítványok alá), amelynek keretében összesen tizenhárom egyetem modellváltása valósult meg. A „modellváltás” egyik fő indoka a Fidesz részéről az volt, hogy az egyetemek fenntartása az új rendszerben jóval kisebb megterhelést fog jelenteni a költségvetés számára.

A költségvetési törvény a felsőoktatási intézmények 2021. évi kiadási előirányzatát 476 milliárd forintban határozta meg, amely az évközi változások eredményeként 2021. év végéig 896 milliárd forintra módosult. Ebből 726 milliárd forintnyi kiadás teljesült.

A felsőoktatási intézmények beruházások eredeti előirányzata 4 milliárd forint volt, a felújításoké 7 milliárd forint. A beruházások előirányzata év közben 85 milliárd forintra, a felújítások előirányzata 17 milliárd forintra növekedett. A beruházási kiadások végül 50 milliárd forintra teljesültek (ebből az új ingatlanok létesítése volt 20 milliárd).

A nem állami felsőoktatási intézmények támogatására az Országgyűlés által elfogadott eredeti költségvetés 59 milliárd forintot irányzott elő.  A HVG szerint  az év végére 224 milliárd forint kifizetése történt meg különféle címsorokon és indokokkal. Néhány tétel a teljesség igénye nélkül:
  • A 2019. évben elsőként modellt váltó egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, valamint a 2020. évben modellt váltó hét egyetem (Állatorvostudományi Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Neumann János Egyetem, Soproni Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Miskolci Egyetem, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem) részére a 2021. évre járó normatív támogatásra finanszírozási megállapodás keretében összesen 21 milliárd forintot fizettek ki.
  • A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem részére, amely 2021. február 1-jével váltott modellt, a 2021. évre járó normatív támogatás 5 milliárd forint volt.
  • A 15 százalékos mértékű bérfejlesztéshez szükséges forrás biztosítása érdekében 5 milliárd forintot kapott a 2020. évben modellt váltott 7 egyetem, illetve a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem.
  • A Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány egyszer 29 milliárd forintot, egyszer 46 milliárd forintot kapott állampapír-vásárlásra az egyetem „hosszú távú stabil működése érdekében”. Ez tehát praktikusan azt jelenti, hogy az alapítvány állami támogatásból finanszírozta az államadósságot.
  • Közfeladat-finanszírozási szerződés keretében a 19 darab közfeladatot ellátó vagyonkezelő alapítvány részére a 2021. évre összesen 74 milliárd forintot fizettek ki.

 

Kapcsolódó anyagok:

Palkovics agitprof László trónjának fosztása – A pölöskei mór rezignált távozása

Ki az a Palkovics? Az akadémia hóhéra, Orbán pitbullja, vagy/és a zöldenergia támogatója

Lemondott Palkovics László

Palkovics László fújja a passzátszelet a magyar energiapolitikában?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás